BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Párizsig, vagy éppen Milánóig is elrepülnek a britek egy táskáért – otthon viszont alig vásárolnak luxuscikkeket

Míg a londoni luxusüzletek arra panaszkodnak, hogy elvesztették vevőiket, tömött sorok állnak a párizsi Louis Vuitton-áruház előtt. A Brexit óta visszajárnak az Európai Unióba vásárolni a britek, felpörgették az európai luxusturizmust, ugyanis visszakapják az áfát.

Néhány éve egy új fogalom jelent meg az európai turizmusban: a luxusturizmus. A 2021-es Brexit óta a britek nem uniós állampolgárok, így harmadik országbeli utazónak számítanak, azaz adómentesen vásárolhatnak az EU-ban. Ez esetenként 15-20 százalékos spórolást is jelenthet, ami nem elenyésző egy tízezer eurós táska esetében. Amellett, hogy a londoni luxusáruházaknak csökkent a forgalmuk, még a különleges alapanyagokat, például a toszkán bőrt is nehezebben tudják beszerezni, miközben töretlenül nő az európai luxusturizmus. A számok árulkodók: az Association of International Retail (AIR) által nemrégiben közzétett jelentés szerint a britek 854 millió eurót költöttek 2024-ben áfamentes vásárlásra az EU-ban, ami ötször több, mint 2021 előtt.

európai luxusturizmus
Virágzik az európai luxusturizmus – a brit üzletek forgalmának rovására / Fotó: NurPhoto via AFP

A brit luxuspiac nem örül az európai luxusturizmusnak

A jelentés szerint itt nem arról van szó, hogy akik eddigi is hajlamosak voltak a határokon túl költeni, azok most jobban a zsebükbe nyúlnak. Sokkal inkább

egy új turisztikai ágazat megszületésének lehetünk szemtanúi, az európai luxusturizmusnak

– ez persze rontja a brit kereskedelem számait. Egyre többen vannak ugyanis azok, akik csak azért utaznak Franciaországba vagy Olaszországba, hogy ott megvegyék a régóta áhított termékeket. Persze ha már repülőre szálltak, akkor körbe is néznek az adott városban vagy régióban. Ez azt jelenti, hogy

a luxusboltok felhajtják a keresletet a szállodák és éttermek iránt is.

Leegyszerűsítve: egy ,,olcsóbb” Gucci táska megváltás lehet az egész turisztikai szektor számára. A jelenséggel tehát nemcsak a divatipar, hanem az egész európai gazdaság is jól jár. Arról nem is beszélve, hogy vonzóbb áron már nem biztos, hogy „mindössze” azt az egyetlen, előre kinézett darabot veszi meg a brit luxusturista.

Valósággal özönlenek az Egyesült Királyságból

Több százmillió euróra tehető az az összeg, amit a luxusturisták elköltenek ezeken az utakon

– tette hozzá az AIR jelentése. A párizsi turisztikai hivatal szerint 2023-ban 44 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságból a francia fővárosba látogatók száma, ilyen növekedést még sohasem láttak.  
Öt év után is nyögi a Brexit hatásait a brit gazdaság, ugyanis a Walpole – a brit luxusszektort, köztük a Rolls-Royce-ot, a Burberryt és a Harrodsot képviselő hivatalos szervezet – májusban közzétett egy tanulmányt, amelyben azt állította, hogy a luxusmárkák akár 43 százalékkal többet tudtak volna exportálni az EU-ba, ha a blokk tagjai maradnak. Van ennél elkeserítőbb szám is: csak a divat és a kiegészítők ágazatában a Brexit 64 százalékos veszteséget okozott.

A Brexit pusztító hatással van erre az iparágra, amely több mint 450 ezer munkahelyet jelent, és 16,8 milliárd euróval járul hozzá az államkasszához

– áll a jelentésben.

Európai luxus – tradicionálisan versenyképes

Európa a legtöbb területen elvesztette versenyképességét, de a luxuscikkek terén még tartja vezető szerepét. Ennek történelmi okai vannak. Az évszázadok során az öreg kontinensen alakult ki a legmagasabb minőségű kézművesség, elég csak a királyi udvarokra gondolni. A 20. században az innovációk Európából indultak, és itt született meg a legtöbb autómárka is.
„A luxus globális jelenség, de az Egyesült Királyság és Európa az otthona” – találóan értékelt Helen Brocklebank, a Walpole vezérigazgatója egy nyilatkozatban.

Az Európai Bizottság szerint

az EU jelenleg a globális luxuscikkek 74 százalékát állítja elő, és ezen áruk 62 százalékát az EU-n kívülre exportálja.

Ez egy olyan profitlehetőség, amelyből az Egyesült Királyság luxusipara kimarad. Pedig a britek szeretik a luxust: a YouGov közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a britek szívesen költenének többet rá. Egy 2024-es tanulmány szerint a britek negyede vásárolt luxusterméket az előző évben, és e vásárlók 45 százaléka állítja, hogy szívesen fizet többet a prémiummárkákért. Több mint 50 százalékuk legfeljebb 500 fontot költött, míg 9 százalékuk 5000 fontot is hajlandó volt kiadni.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.