Dinamikusan, 8,6 százalékkal nőtt a márciusig tartó tizenkét hónapban a nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek állománya, és az első negyedév végén megközelítette a 10 348 milliárd forintot – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybank statisztikái szerint az idei első negyedév már nem alakult olyan fényesen a céges hitelállomány alakulása szempontjából, hiszen a márciusra kimutatott mennyiség ha minimálisan is, de elmaradt a decemberre kimutatott, 10 377 milliárdos csúcstól, vagyis 2022 első három hónapjában nagyjából az állomány szinten tartását sikerült elérni a piacon.

vállalati hitelpiac Tree fa growing on pile of golden coins, growth business növekedés finance pénzügyi investment and Corporate Social Responsibility or CSR practice and sustainable development concept idea.
Fotó: Shutterstock

Ami az egyes konstrukciókat, illetve lejáratokat illeti, a folyószámlahiteleknél a teljes piacétól kissé elmaradó, 8,2 százalékos növekedést mutatott ki az MNB, 1412,3 milliárd forintos állomány mellett. Az egyéb, éven belüli lejáratú vállalati hitelek portfóliója viszont jelentősen, 9,4 százalékkal zsugorodott éves összevetésben, és március végére már 796 milliárd forint alatt van. A hosszú, de legfeljebb ötéves lejáratú kölcsönöknél viszont 12 százalékkal bővült egy év alatt az állomány, megközelítve a 2840 milliárdos határt. Az öt éven túli lejáratú – döntően beruházási célú – hitelek állománya is több mint egytizedével hízott a 2021 márciusa óta eltelt egy évben, és az első negyedév végén majdnem 5300 milliárd forintot tett ki.

Mindezek nyomán folytatódott az az egy ideje már megfigyelhető tendencia, hogy a vállalati hitelportfólió összetétele egyre inkább tolódik a hosszabb lejáratok felé. Az öt éven túli lejáratú kölcsönök részesedése például már 51,2 százaléknál tartott márciusban, miközben egy évvel korábban még „csak” 50,5 százalékot tett ki, az 1–5 éves lejáratú konstrukcióknál pedig 26,6-ről 27,4 százalékra ugrott az arány. Ehhez képest a folyószámlahiteleken kívüli, éven belüli konstrukciók súlya 9,2-ről 7,7 százalékra olvadt a teljes portfólión belül, miközben a folyószámlahiteleké gyakorlatilag szinten maradt, és 13,6 százalékot ért el márciusban. A portfólió összetételét illetően feltétlenül figyelemre méltó, hogy a devizahitelek súlya is tovább csökkent a vállalati portfólióban 2021 márciusához mérten: a 38,4 százalékos idei arány 1,2 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ami pedig a tranzakciók alakulását illeti, az idei első három hónapban az új hitelfelvételek összege 237,2 milliárd forinttal haladta meg a törlesztésekét a vállalati piacon, az eredeti (szezonálisan nem igazított) adatok szerint. Ez 27,7 százalékkal több a múlt év hasonló időszakára kimutatott 186,6 milliárd forintos többletnél. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az idei első negyedévi tranzakciós egyenleg kedvező alakulásában meghatározó szerepet játszott, hogy márciusra csak a devizahiteleknél 172 milliárd forint többletet mutatott ki a jegybank.