BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beintettek a brazilok az Apple-nek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Közel egymilliárd forintnyi bírságot kell fizetnie az Apple-nek amiatt, hogy töltő nélkül árulja Brazíliában az iPhone-jait.

Az új, 14-es számot viselő iPhone szerdai leleplezése előtti napon üzent Cupertinóba, az Apple székhelyére a brazil Igazságügyi Minisztérium, amely megtiltotta, hogy töltő nélkül forgalmazzák az országban az amerikai cég okostelefonjait.

apple töltés
Fotó: Shutterstock

Nevezetesen az iPhone 12-es sorozatot, valamint az ennél fiatalabb telefonváltozatokat, amelyek alapból nem tartalmaznak töltőt, de a korábbi modelleket forgalmazását is felfüggesztették, ha azok dobozából hiányozna a töltő. 

A szaktárca szerint e fontos kiegészítő nélkül az Apple félkész terméket forgalmaz teljes áron, megtéveszti és megkárosítja a fogyasztókat, ezért a tiltás mellé 

egy csinos, 2,38 millió dolláros bírságot is kiszabott ösztönzőként.

Az Apple azzal védekezett, hogy a szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése miatt spórolta ki a töltőket a csomagolásból, de ezt a szaktárcánál nem vették be, mondván, nem mutatható ki szerves összefüggés a töltő hiánya és a klímavédelem között. 

Legfeljebb az Apple nyeresége lesz nagyobb attól, hogy megspórolja a töltő legyártását. A magyarázat azért valamennyire sántít, hiszen a világ az egységesítés, az elektronikai hulladék mennyiségének csökkentése felé halad. 

Apple iPhone connected to a Lightning cable is seen in this illustration photo taken in Poland on September 25, 2021.
Fotó: Jakub Porzycki/Getty Images

Az Európai Unióban például hamarosan valamennyi újonnan forgalmazott okostelefont egységes USB-C töltő aljzattal lesz kötelező ellátni, így ipari méretekben valóban csökkenthető az okostelefon-gyártás költsége és karbonlábnyoma. Az Apple közleménye szerint a továbbiakban is szorosan együttműködik a brazil fogyasztóvédelmi hatósággal, ugyanakkor jelezte, hogy 

fellebbezést nyújt be a bírság és a tiltás ellen.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.