Black Friday: megindult a nagy roham, úgy vették ezeket a termékeket, mintha nem lenne szombat
Erős starttal indult az eMAG Black Friday:
az első órában csaknem 85 ezer terméket rendeltek a vásárlók, több mint 2,2 milliárd forint összértékben
– írja közleményében a vállalat, amely úgy fogalmaz, egy tipikus vásárló csaknem három terméket helyezett a kosarába, a többség az okostelefonjáról böngészte az ajánlatokat, és tízből négy ügyfél bankkártyával fizetett. Az akció reggel hét óra után hét perccel vette kezdetét, amelyen az eMAG 420 ezer saját forgalmazású és a Marketplace-kereskedőpartnerek több mint egymillió akciós terméke érhető el. Idén a fekete pénteki ajánlatok között több százezer termék adatlapján látható Az év legjobb ára jelölés – ezeket nem csupán az elmúlt 30 napot tekintve, hanem 2022. január 1. óta lehet a legalacsonyabb áron megvenni.

A cég számításai szerint az átlagos kosárérték több mint bruttó 74 ezer forint volt.
Reggel 8 óráig a Nógrád megyében élő ügyfelek körében volt a legmagasabb az egy főre eső átlagos fekete pénteki költés, csaknem 87 ezer forint.
Az első rohamban a legtöbben játékot és különböző, babáknak, gyerekeknek szánt egyéb terméket vásároltak, több mint tízezer darabot rendeltek meg ezekből. Népszerűek idén a laptopok és más informatikai kiegészítők, több mint 8 ezer fogyott belőlük 8 óráig, és az akciós árú szépségápolási termékek bizonyultak a harmadik legfelkapottabb kategóriának az első órában.
- Baba-mama termékek és játékok, 10 343 darab
- Laptopok és IT-termékek, 8443
- Szépségápolási készülékek és termékek, 6630
- Televíziók és szórakoztatóelektronikai termékek, 6031
- Háztartási eszközök és tisztítószerek, 4307
- Háztartási kisgépek, 4157
- Okostelefonok és okosórák, 3300
- Barkács és lakberendezési termékek, 1889
- Hűtőszekrények és mosógépek, 1717
- Divattermékek, 351


