Megkezdődött az első piacérett napelemes személyautó sorozatgyártása, a holland Lightyear 0 modell példányait a finn Valmet Automotive Uusikaupunkiban lévő üzemében szerelik össze. A Lightyear 0 nem olcsó, negyedmillió eurót, azaz százmillió forintnál is többet kell leszurkolnia annak, aki a garázsában szeretné tudni belőle egyet. Bár, lehet, jobban járna, ha az utcán tárolná, akkor ugyanis folyamatosan töltődne is a jármű. 

A finnországi üzemben egyelőre heti egy Lightyear 0 készül.
Fotó: Lightyear press

A fizetőképes kereslet is megvan a mutatós autó iránt, eddig közel 150 vásárlóval kötöttek előszerződést a Lightyear startup marketingesei. A gyártás manufakturális jelleggel történik, egyelőre heti egy autót szerelnek össze, de 

a kapacitást évi ezer darabra szeretnék rövid időn belül felfejleszteni. 

Jövő év közepére heti öt Lightyear 0 összeszerelését tűzték ki célul – mondta Lex Hoefsloot cégalapító-vezérigazgató a Bloombergnek. A motorházat és az autó tetejét beborító napelemerdő napi 70 kilométer megtételéhez elegendő energiát biztosít napsütötte tájakon, Amszterdamban nyáron napi használatban két hónapig jártak vele, Portugáliában pedig hét hónapnyi tartós teszt után kívánkozott csak konnektor után. 

Hivatalosan 625 kilométert tud megtenni egy szuszra a Lightyear O, 

amelynek akkumulátora csak 62 kilowattórás. Az öt üléses, négykerék-meghajtású, rendkívül alacsony légellenállású modell formatervezését az olasz GranStudióra bízták. A kocsit 782 darab, a holland Solar Team által fejlesztett és gyártott napelem borítja, öt négyzetméteres felületen.

Hoefsloot elárulta, hogy kezdetben komoly nehézségekbe ütköztek, egyrészt a befektetői fanyalgást kellett meggyőzően leszerelniük, hogy pénzhez jussanak, másrészt technikai megoldást kellett találniuk arra, hogy egy személyautó felületének megfelelő energiasűrűséget tudjanak kicsiholni a napelemekből. 

Mindkettő sikerült, a projekt immár érett szakaszába lépett 

büszkélkedett a cégvezető. A 2016-ban alapított vállalat elsősorban holland befektetőkre támaszkodik, tavaly 110 millió eurót szedtek össze, most szeptemberben egy meg nem nevezett konzorcium 81 millió eurót bocsátott a rendelkezésükre a gyártás megindításához, valamint az újabb fejlesztésekhez, amelyek az egyelőre koncepció szinten létező Lightyear 2 modell tervezésére irányulnak. 

A Valmet Automotive bérgyártásban szereli össze a Lightyear modelljeit.
Fotó: Lightyear press

Ennek a sorozatgyártása a menedzsment szerint 2025-től lehet reális, ára viszont igencsak figyelemre méltó lesz, hiszen 30 ezer euróra lőtték be. Ennyiért most egy alsó kategóriás villanyautót lehet beszerezni. Jellemző a bizalomra, hogy a még meg sem született napelemes járműre a LeasePlan és a MyWheels lízing- és autómegosztó cégek már előrendelést adtak le.

A Lightyear 0 modell végső változata júniusba lett kész, első tesztpéldányát szeptember végén szerelték össze a Valmetnél, ahol azóta dolgoznak az ultramodern gyártósor összeállításán.