BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekvő bevétel mellett csökkent a Graboplast profitja

Azonban a vállalat eredménye az orosz–ukrán háború keltette viharban így is jónak mondható.

Tavaly mintegy 10 százalékkal, 21,7 milliárd forintra növelte árbevételét a Graboplast Zrt., amelynek adózott eredménye 130 millió forint lett – közölte a győri székhelyű, padlóburkolatokat gyártó vállalat csütörtökön.

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Bár 2021-ben a vállalat árbevétele kevesebb, 19,7 milliárd forint volt, az adózott eredmény abban az évben még 362 millió forint volt, 232 millió forinttal több a tavalyinál. 

Az üzemi eredmény viszont tavaly 1,4 milliárd forint volt, ami 506 millió forintos növekedés 2021-hez képest.

A vállalati tájékoztató hangsúlyozza, hogy a tavalyi év kedvezőtlen külső környezete ellenére érte el az eredményét, hiszen az orosz–ukrán háború miatt jelentkező logisztikai nehézségek, az emelkedő energiaárak, valamint a tavalyi év első felét meghatározó jelentős faalapanyag-hiány miatt jelentkező áremelkedés mind kedvezőtlenül hatott a gazdálkodásra. A társaság stabil működés mellett ellensúlyozni tudta a kihívásokat, tovább erősítve piaci pozícióit a speciális padlógyártás területén.

A Graboplast termékeit világszerte használják, árbevételének mintegy 90 százaléka az exportpiacokon keletkezik. Az eredményeket javította, hogy 

a koronavírus-járványt követően tavaly sok piac újra megnyílt, a sport- és show-padló-értékesítés területén pedig jelentősen nőtt a kereslet.

A vállalat élére az idei év elején új vezérigazgató érkezett Ivan László személyében, akinek egyik fő célkitűzése a vállalati érték növelése, amit a társaság általános stratégiájának frissítésével, valamint a vállalat fenntartható növekedési pályára állításával kíván elérni. Ennek jegyében Ivan László a Grabo Start elnevezésű stratégiai fejlesztési folyamatot a cég teljes működésére ki kívánja terjeszteni az idén.

A folyamatok részeként a vállalat egyebek mellett új kontrollingrendszert vezet be, és új ügyviteli rendszerrel támogatja a gyorsabb és átláthatóbb vállalati működést. A Graboplast Zrt. a lakossági padlók előállítása mellett olyan saját fejlesztésű speciális padlóburkolatokat gyárt, mint a sport-, közületi, dizájn- és járműipari padlók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.