Az idei nyár sem lesz tökéletes – mondta az Indexnek adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, aki indokként többek között arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háború miatt prioritást élveznek a katonai repülések a civilekkel szemben, ráadásul az európai légtér egy része le van zárva. A szakember a munkaerőhiányt is felsorolta, ám szerinte nem a vállalatnál, hanem a légi irányítók oldalán van ilyen probléma.

20230321 BudapestWizzair sajtótájékoztató Váradi József, a Wizz Air Hungary vezérigazgatója és Robert Carey, a légitársaság elnöke
Fotó: Kallus György / VG

„Az idei szezonban a légitársaságok felkészültebbek tavalyhoz képest, természetesen az elmúlt év problémáiból a Wizz Air is levonta a maga a tanulságait. Felkészültségben szintet léptünk, jelentősen javult az ellenálló képességünk” – állította Váradi József. Van honnan: a Wizz Air például a különböző brit megyei bírósági bírságok alapján közel 5 millió font (mintegy 2,1 milliárd forint) visszatérítéssel tartozik a szigetország lakosságának. Egyébként egymás után második évben is a Wizz Air lett a legtöbbet késő légitársaság az Egyesült Királyságban. Az utaspanaszok kapcsán az interjúban azt mondta,

panaszkodni mindenki szeret, ebből a szempontból a magyarok nem különlegesek, sőt vannak hevesebb természetű népek is.

A vezérigazgató hangsúlyozta, a Wizz Air Európában egyedülálló módon 60 százalékkal nagyobb kapacitást üzemeltet 2023-ban, mint 2019-ben, ezzel a leggyorsabban növekvő légitársaság lett Európában. A 2022. április 1. és 2023. március 31. között tartó gazdasági évünkben 52 millióan utaztak velük, a mostaniban 65 millióra számítanak.

Váradi József a Ryanairnek is üzent az extraprofitadós kommunikációjával kapcsolatban:

Teljesen tudatosan állítja a megnyilatkozásait a marketingcélok szolgálatába. Ezzel szemben mi egy intellektuálisan konszolidáltabb platformot képviselünk, ezen is kívánunk maradni, támogatva egy értelmezhető dialógust a döntéshozókkal. Magyarországon a magyarok légitársaságaként tekintünk magunkra. Mi vagyunk Magyarország de facto nemzeti légitársasága.

A Wizz Air első embere az interjú végén azt is elárulta, 10-15 éve foglalkoztatja a kérdés, mikor lesz internet a járatokon, de még várják a megfelelően hatékony és megbízható technológiát, mert a jelenleginél jelentős vastömegre van szükség, ami növeli az üzemanyag-fogyasztást és az árakat is.

Szerződésben vállalta a Wizz Air, hogy szépen bánik az utasokkal

Fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményeként született meg a szerződés, miután több panasz érkezett a légitársasággal szemben.