BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Disney-nek búcsút intett, a Lamborghinit megtartotta egy magyar cég

A kezdetben képeslapokkal kereskedő Ars Una ma már az egyik legjelentősebb vállalkozásnak számít az iskolaszerek piacán. A társaság maga mögött hagyta a Disney-t, hogy önmaga növekedhessen, most pedig a Lamborghini egyik fő beszállítója.

Az 1991-ben alapított Ars Una olyan nagy világmárkákkal dolgozott már együtt, mint például a Disney, ám az egeres vállalatnak végül búcsút intett. Ezzel szemben a Lamborghini a mai napig a partnere.

Rear view of pupils rushing down school corridor
A Disney-nek búcsút intett, a Lamborghinit megtartotta az Ars Luna (képünk illusztráció).
Fotó: Shutterstock

Az Ars Una többségében iskolaszereket árul, a cég portfoliójának 95 százalékát ezek a termékek adják – olvasható a Hellobisznisz.hu-n. Ezzel szemben három évtizeddel ezelőtt még képeslapok árulásával indult, ám ez nem állta ki az idő próbáját: 2012-2013-ban került a vállalat élére az Office Depotól átcsábított Aleksandar Nikolic, és ekkor zajlott az Ars Una újrapozicionálása is.

Az iskolaszerek piacára a vállalat főként licence-alapú szerződésekkel lépet be, a táskáit, tolltartóit és egyéb termékeit többek között a Disney népszerű karakterei borították. Ilyek voltak a szuperhősök és a Star Wars-figurák. A társaság azonban rájött, hogy a kereslet nem követi az újabb filmek megjelenését, ráadásul a licence-szerződések is rengeteg pénzt emésztettek fel.

Azt a döntést hoztuk, hogy megerősítjük és még inkább láthatóvá tesszük a saját márkánkat. Azóta is mintegy öt-hat képzőművésszel, grafikussal dolgozunk közösen az újabb és újabb saját dizájnokon – mesélte Nikolic a Disney-együttműködés végével kezdődő időszakról. 

Hozzátette: a szuperhősök, vagy például a sztárcsapatok játékosai, címerei a kihasználható felület minél nagyobb részét el akarták foglalni. Ez azt jelenti hogy az Ars Una termékeiből a vásárló semmit sem látott. Ezen változtattak, amikor úgy döntöttek, hogy a saját brandjük erősítését helyezik a középpontba, ami gyorsan népszerűvé vált a szülők és a gyerekek körében is. Nikolic ennek ellenére elismerte, hogy voltak együttműködések, amit így is megtartottak:

A Lamborghinivel való együttműködésük rendkívül fontos számukra. A vállalat elismerte az Ars Una által képviselt minőséget, s így mi is a Lamborghini hivatalos beszállítói vagyunk. Termékeinkkel ott vagyunk a New York-i, Las Vegas-i, de a tokiói boltjaikban is.

Nem csak Jákob Zoltán vett magának méregdrága kocsit – ezek a gazdag magyarok kedvenc luxusautói

Habár kicsúszott a leggazdagabb magyarok ötvenes listájáról, tavaly mégis meglepte magát egy 200 millió forintos Ferrari Purosangue luxusterepjáróval Jákob Zoltán. De nem a műkörömkirályként és Nagy Ő-ként ismert milliárdos volt az egyetlen, aki méregdrága kocsit vett magának, a legtöbb gazdag magyar a Porsche 911-re és az S osztályú Mercedesre szavazott. Magyarországon kétezer háztartás tartozik abba a potenciális ügyfélkörbe, amelynek tagjai rendszeresen vásárolnak luxustermékeket, sokan ráadásul ismerik egymást.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.