BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Hyundai santa cruz

Irdatlan összegeket költ fejlesztésre a Hyundai – nem bízzák Trumpra magukat

Óvatosabbá vált a Hyundai az olajlobbi kiszolgálására készülő Donald Trump színre lépésével, és inkább otthon költi el a fejlesztésre szánt milliárdjait. A Hyundai új vezére a szavak szintjén bízik, a tettek szintjén azonban már kevésbé a Trump–Musk-tandemben.

A Hyundai egyre inkább függetleníteni kívánja magát a bizonytalan külső környezeti hatásoktól, emiatt a hazai szaktudásra támaszkodva fogja kidolgozni a következő évek új autóipari technológiáit és modelljeit. Ezt jelzi, hogy a társvállalat Kiával együtt a világ harmadik legnagyobb járműgyártó csoportját képező cég rekordösszegű, 16,65 milliárd dolláros dél-koreai beruházási keretet hagyott jóvá a folyó naptári évre, az előző évinél 19 százalékkal nagyobbat. 

Hyundai Initium
Az üzemanyagcellás Hyundai Initiumot a novemberi Los Angeles-i autóshow-n mutatták be /Fotó: AFP

Az összeg csaknem felét kutatás-fejlesztésre fordítják, kiemelten foglalkozva

  • az elektromos átállással,
  • a mesterséges intelligenciával támogatott szoftveres megoldásokkal
  • és a hidrogénhajtás fejlesztésével.

Az utóbbival egyébként a Toyota és a BMW tart vele, a többieket egyelőre elsősorban az elektrifikáció problematikája köti le. Összesen 7,9 milliárd dollárt költenek termelésük hatékonyságának növelésére, elsősorban a villanyautók gyártósorán igyekeznek optimalizálni a költségeiket. Az önvezető technológia fejlesztésére 550 millió dollárt tettek félre.

Kerüli a túlzott kockázatvállalást a Hyundai 

Közleményében a csoport a beruházási keret jelentős növelését a világpiacon dúló versenyben megszerzett pozícióik erősítésével, az ágazatot átható válság leküzdésével és a növekvő bizonytalansági tényezőktől való függetlenedés igényével magyarázta.

A rizikófaktorok részletezésétől most eltekintettek, de Chung Eui-sun vezérigazgató a múlt héten már megemlítette, hogy 

a recesszió és a geopolitikai konfliktusok miatt akadnak gondjaik az exportpiacokon. 

Ahogy odahaza is, ahol politikai és bizalmi válság egyaránt felütötte a fejét. Az előbbit a hadiállapotot hirdető, majd a közfelháborodásra visszavonulót fújó, utóbb hatalmától megfosztott elnök, Jun Szogjol után maradt hatalmi vákuum, az utóbbit a 2020 óta legalacsonyabb szintre süllyedt fogyasztói bizalom okozza.

IPO Listing ceremony of Hyundai Motor in India
A Hyundai tavaly tőzsdére vitte indiai üzletágát, s nagy terveket sző a világ legnépesebb államában / Fotó: Anadolu via AFP

Nyilvánvaló az is, hogy az amerikai elnökválasztással bekövetkező drasztikus változás, az olajbigott Donald Trump színre lépésével és a kilátásba helyezett 10 százalékos általános extravám bevezetésével át kell majd értékelniük fejlesztési terveiket és stratégiájukat. 

A zöldátállás a Hyundai kiemelt piacán, az Egyesült Államokban gellert kap Trumppal, s ez az ottani beruházásaikat erre építő dél-koreai gyártókat igen érzékenyen érinti.

A Trump–Musk-tandem okozhat álmatlan éjszakákat 

Az amerikai elektromosautó-piacon modelljeivel kiváló értékeléseket kapó Hyundai–Kia páros tavaly adta át a Georgia állambeli Savannah-ban 7,6 milliárd dollárért felhúzott új gyárát azzal a kifejezett szándékkal, hogy az ott összeszerelt villanyautóik jogosultak lehessenek a Biden-kormányzat által biztosított 7500 dolláros adókedvezményre. 

Amit Trump egyetlen tollvonással el akar törölni, hogy kedvezzen a kampányát 277 millió dollárral támogató Tesla-tulajdonos Elon Musknak. 

A támogatás megvonásával ugyanis a Tesla riválisok modelljei komoly versenyhátrányba kerülnének. A sors pikantériája, hogy a Tesla Cybertrack elektromos pick-upja épp az év elején került fel a 7500 dolláros támogatásra jogosult járművek listájára, ám ha Trump valóban szavatartó ember, akkor január 20-i első elnöki napján azonnal fel is számolja a támogatási rendszert, lábon lőve „szárnysegédjét”, akit persze más úton bőséggel kárpótolhat.

Hyundai santa cruz
A Hyundai az Amerikában pokoli népszerű pick-up-kategóriába is benevezett / Fotó: AFP

José Munoz, a Hyundai Motor Co. frissen kinevezett vezérigazgatója első tévéinterjújában optimistán nyilatkozott, szerinte mindenkinek jó, ha Musk személyében olyan ember kerül közel a tűzhöz, aki belülről ismeri az iparág minden egyes baját, és hitelesen tudja tájékoztatni erről az elnököt és a törvényhozást. 

A tavaly 4 százalékos bővüléssel történelmi rekordra futott amerikai Hyundai-eladásokra alapozva Munoz nem hisz abban, hogy a bármi élesen megváltozna Trumpékkal, s utalt arra, hogy a gyárépítésről még Trump első elnöksége idején döntöttek. Arról nem túl elegánsan már nem ejtett szót, a szövetségi és állami támogatás 2,1 milliárd dollárjához Bidenék döntése alapján jut hozzá a Hyundai. 

A háttérben persze mindenre felkészülnek, a vészforgatókönyvük arról szól, hogy Savannah-ban megduplázzák a hibridek gyártását a villanyautók rovására.

 

A Hyundai és a Kia tavalyi eladásai elmaradtak a tervezettől, együtt 7,23 millió autót (4,14 millió + 3,09 millió) gépkocsit értékesítettek. Az idei évre 2 százalékos növekedést várnak a darabszámban, megcélozva a 7,39 milliót. Ezzel stabilizálnák helyüket a világranglistán a Toyota és a Volkswagen csoport mögött és a General Motors előtt.

A dél-koreai csoport mai bejelentését kedvezően fogadták a befektetők, a Hyundai Motor árfolyama 2,3, a Kiáé 3,8 százalékkal erősödött a szöuli tőzsdén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.