
A Ford aggódik Donald Trump politikája miatt
A Ford Motor vezérigazgatója szerdán amerikai törvényhozókkal folytatott megbeszéléseket, miután a héten aggodalmát fejezte ki, hogy a Mexikóra és Kanadára kivetett 25 százalékos vámok lyukat ütnének az amerikai autóiparon és a rivális külföldi autógyártóknak kedvezhetnek.

Jim Farley a megbeszélések után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Ford osztja Donald Trump elnök célját, hogy virágzó amerikai autóipart hozzon létre, és várakozással tekint a párbeszéd folytatása felé a kormányzattal és a törvényhozókkal arról, hogyan lehet a legjobban megvalósítani ezt a jövőképet. Hozzátette:
ha Trump sikerrel jár, ez lehet az egyik legjelentősebb vívmánya.
Az amerikai elnök hétfőn jelentősen, kivételek és mentességek nélkül 25 százalékra emelte az acél- és alumíniumimportra kivetett vámokat március 4-i hatállyal. Múlt héten további 10 százalékos vámot vetett ki a kínai árukra, és hamarosan kölcsönös vámok bejelentésére készül minden olyan országgal szemben, amely vámot vet ki az amerikai importjára.
Az amerikai elnök korábban 25 százalékos vám kivetését jelentette be a kanadai és mexikói importra, mondván, hogy többet kell tenniük a kábítószer és a migránsok amerikai határon való átáramlásának megállításáért. Néhány határbiztonsági engedmény után Trump március 1-jéig szüneteltette a vámokat.
„Amit látunk, az sok költség, sok káosz” – mondta Farley kedden a Wolfe Research konferenciáján. Hozzátette, hogy
hosszú távon egy 25 százalékos vámtarifa a mexikói és kanadai határon keresztül olyan lyukat fog ütni az amerikai iparon, amilyet még soha nem láttunk.
A cégvezető arra is figyelmeztetett, hogy ha a kongresszus visszavonja az elektromos járművekre vonatkozó ösztönzőket, az munkahelyeket veszélyeztethet, miután a Ford jelentős beruházásokat hajtott végre az akkumulátorgyártásba és összeszerelő üzemekbe Ohioban, Michiganben, Kentuckyban és Tennessee-ben.
A republikánus törvényhozók szerdán két törvényjavaslatot nyújtottak be, amelyek célja az elektromos autókra vonatkozó adókedvezmények visszavonása és az új elektromos autókra 1000 dolláros adó kivetése az útjavítások finanszírozására.





