Kökény

Kökény: amikor ésszerűsíteni próbáltunk, mutyizók voltunk

Nem látszik különbség a korábban Budapesti Egészségügyi Modell néven ismert átszervezési elképzelés és a Fidesz jelenlegi kórház-holdingos tervei között – mondta Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa a Klubrádióban.

Túl sok a H1N1-vakcina

A világ számos kormánya próbálja módosítani a gyógyszergyárakkal kötött szerződéseit, illetve túladna a már leszállított H1N1-vakcinák egy részén azt követően, hogy óriási tételben marad a nyakukon a fel nem használt oltóanyag. A megrendelt mennyiség jó része főként azért bizonyult feleslegesnek, mert az újinfluenza-járvány kitörésekor a szakemberek még azzal számoltak, hogy két oltás lesz szükséges a védettség megszerzéséhez. Emellett maga a járvány is szelídebb lefolyású a vártnál, és az oltással kapcsolatos érdektelenség, illetve gyanakvás is lanyhább keresletet okozott.

Kökény: nem zajlik surranópályás privatizáció

Székely Tamás egészségügyi miniszter által tegnap ismertetett pénztár-rendszer az ellenkező híresztelésekkel szemben nem privatizáció felé tett lépés. Hangsúlyozni kell, ez nem privatizáció előszobája - szögezte le Kökény Mihály.

Kökény: Elképzelhető a közös MSZP–SZDSZ-es jelölt

Kökény Mihály a koalíciós szakítás ellenére is elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ közös jelöltet indít a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson, ahol Gegesy Ferenc lemondása miatt kell új voksolást kiírni.

Kökény: talán a Fidesz is ésszerűen dönt majd

A kormány június végéig kidolgozza az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó javaslatát, az egészségügyi miniszter pedig arra kap felhatalmazást, hogy egyeztessen a szakmai szervezetekkel, és megkezdje a részjogszabályok kidolgozását - mondta a Parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
1
Világgazdaság Piactér