oktatási reform

Megregulázná a magánoktatást a kínai állam

Kínában a társadalmi felemelkedés záloga a gyermekek oktatása lett, a verseny azonban annyira elharapózott, hogy ez sok kevésbé tehetős házaspárt elriaszt a gyermekvállalástól.
2021.06.23. 15:46 Olvasási idő: 6 perc

Oktatási reform segítheti az uniós felzárkózást

Magyarország a tőzsdei fejlesztésekkel sikeresen támogatja a befektetések beáramlását – derült ki a Bécsben zajló Drucker Forum Kelet-Európáról szóló panelbeszélgetésén.
2017.11.20. 11:57 Olvasási idő: 0 perc

Harrach: Elburjánzottak a szakok

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint pártja a részarányának megfelelően, sőt a fölött tudta érvényesíteni elképzeléseit a kormányzati munka során. Harrach Péter, az MTI-nek adott évértékelő interjúban arról is beszélt, jelentős eredménynek tartja, hogy az ország finanszírozása külső segítség nélkül megvalósítható. Szerinte az oktatási tiltakozások során már nem a diákok helyzetéről van szó, hanem ellenzéki erők politikai akciójáról.
2012.12.21. 08:44 Olvasási idő: 0 perc

Új forgatókönyv tandíj helyett

A kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni - közölte Balog Zoltán vasárnap.
2012.12.16. 17:25 Olvasási idő: 0 perc

Orbán: tandíjmentesség! - HÖOK: De hogyan?

Orbán Viktor szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba, mint ahogyan az sem, hogy ez miként érinti a forráskivonás által terhelt intézmények finanszírozását.
2012.12.16. 08:43 Olvasási idő: 0 perc