BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra jártak a korszerű gázerőművek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Villamos energiából egyes napokon nettó exportőr is volt az ország az ősz első hónapjában.

A magyarországi bruttó áramfelhasználás 0,18 százalékkal csökkent szeptemberben, éves összevetésben, és a napi maximális bruttó rendszerterhelés négy napon is meghaladta az elmúlt öt év legmagasabb szeptemberi értékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal(MEKH) havi jelentése szerint. A termeléskiesések együttes hatására jóval kisebb volt az augusztusinál.

A nukleáris és a naperőművi átlagos termelése meghaladta a tavalyi azonos időszakét,

a gáztüzelésű erőművek közül a korszerű kombinált ciklusúak (CCGT) végig magas kihasználtsággal üzemeltek, míg az alacsonyabb hatékonyságúak kihasználtságát az határozta meg, hogy a villamosenergia rendszer szabályozásához mikor volt szükség az áramukra. A Gönyűi Erőmű és a Dunamenti G3 mellett a Csepeli Erőmű és a BERT is majdnem minden nap termelt.

A hazai termelés 49 százalékát nukleáris, 16 százalékát korszerű CCGT, 15 százalékát lignit, 5 százalékát az alacsonyabb hatékonyságú CCGT egységek adták. A csúcsidőszakban kedvező időjárás esetén a naperőművek teljesítménye a 800-1000 megawattot is meghaladta.

Fotó: Stefan Sauer / dpa-Zentralbild/dpa/AFP

Ausztria és Szlovákia felől csökkent az import az előző hónapokhoz képest, egyes napokon még nettó exportőr is volt Magyarország az északi szomszédaival szemben. Szeptemberben a hazai és az ausztriai piacról importált másnapi források ára között gyakran alakultak ki jelentős különbségek. A legnagyobb eltérések a hazainál magasabb osztrák DAM (másnapi) árak kialakulásához köthetők.

A földgáz európai piacát befolyásolta, hogy – mint egy évvel előtte is – viszonylag enyhe volt az időjárás. Csak a hónap utolsó hetében esett a hőmérséklet, akkor viszont mintegy 6 fokkal. Így a szeptember 25-ig tapasztalt 170 gigawattórás (GWh) napi átlagos hazai fogyasztás 220 GWh-ra nőtt szeptember 26. és 30. között. A csúcsnapi felhasználás a hónap utolsó napjára esett, 241 GWh volt, de

a havi fogyasztás így közel 6 százalékkal, az erőművi termelés pedig 4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

Szeptemberben mintegy 9 százalékkal csökkent a nettó gázimport az előző hónaphoz, és 28 százalékkal a tavalyihoz képest. Mivel közeledett a betárolási szezon vége, és már magas volt tárolók töltöttsége, a betárolt mennyiség több mint a harmadával volt kisebb az augusztusinál.

Az országba az augusztusinál 10 százalékkal kevesebb földgáz érkezett,

és ötödével kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ezen belül az Ausztria és a Szlovákia felőli import esett, az Ukrajna felőli nem változott. Az Ukrajnába történt kivitel egy hónap alatt 6 százalékot esett, A romániai gyakorlatilag eltűnt, de a szerbiai és a horvátországi emelkedett.

A hónap végére a hazai tárolók töltöttsége 97,48 százalékos volt, vagyis másfél százalékkal nagyobb a tavalyi, kiugróan magas szintnél. Többnyire a régió más országaiban is lassult a betárolás üteme, de Ausztriában kissé nőtt.

Esett az európai igény

A koronavírusjárvány gazdasági hatásaként 1,1 százalékkal mérséklődött az európai nettó villamosenergia-fogyasztás szeptemberben. Az öt legnagyobb európai áramtermelő országban az előző év azonos időszakához képest csökkent az összesített áramtermelés, ezen belül a fosszilis alapú termelés szerepe hangsúlyosabb volt. Az árak visszaerősödtek a korábbi évek szintjére, amiben fontos szerepet játszott a spot földgázárak emelkedése és a széndoxid-kvóták magas ára.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.