BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős évet zárt az MVM-csoport

Besegítettek a külső piaci hatások is.

Az MVM-csoport 2021-es árbevétele részben a külső hatásoknak köszönhetően 2851 milliárd forintra nőtt, az adózott eredménye pedig 3 milliárddal javult az egy évvel ezelőttihez képest. Közleménye szerint diverzifikált portfóliójának, sokrétű energiatermelő, energiabeszerzési, illetve kereskedelmi tevékenységének köszönhetően az IFRS szerinti EBITDA értéke 2021. év végén elérte a 262 milliárd forintot, ami 58 milliárddal több, mint 2020-ban.

Fotó: MVM Partner Zrt.

A csoport EBITDA-értéke többek között az elmúlt időszak sikeres akvizíciói miatt növekedett, ami a 2020 októberében megvásárolt Innogy Česká Republika 2021-es teljesítményének, illetve az ÉMÁSZ Hálózati Kft. (jelenlegi nevén MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft.) 2021. szeptemberi megvásárlásának köszönhető. A csoport 2021 szeptemberében végrehajtotta első, 55 milliárd forint névértékű kötvényaukcióját, amelyet novemberben egy 500 millió eurós nemzetközi kötvénykibocsátás követett. A kibocsátások sikeréhez hozzájárult, hogy az MVM Zrt. 2021 júniusában a 100 százalékban állami tulajdonú vállalatok közül elsőként szerzett (befektetési kategóriájú) nemzetközi hitelminősítést.
A társaságcsoport 2021-ben tért át az IFRS-re, azóta nemzetközi szabályok szerint készíti az éves beszámolóját, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten is összehasonlíthatóvá váltak az MVM eredményei.

A közlemény kiemeli, hogy stabil 2021-es gazdálkodásával az MVM-csoport nagymértékben hozzájárult Magyarország ellátásbiztonságához. Az energetika világpiaci helyzete és a járványhelyzet ellenére folyamatosan biztosította a villamos energiát és a földgázt a lakosságnak és a vállalkozásoknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.