Folytatódik a Dunaferr-ügy: megszüntetik az acélkereskedő leányvállalatát
Megszüntetik a Dutrade Acéltermékfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt.-t – így döntött az egyedüli tulajdonos, a felszámolás alatt álló ISD Dunaferr Zrt. a 24.hu információi szerint. Azt írják, a Dutrade-nél végelszámolási eljárás indult, a végelszámoló nyilvános pályázati felhívást tett közzé, amely szerint „üzletág-átruházás formájában értékesíteni kívánja eladó önálló gazdasági tevékenység tartós folytatására alkalmas működő egységét”.

A Dutrade – amely a dunaújvárosi vasmű és más hazai, illetve külföldi kohászati cégek által gyártott acéltermékeket forgalmazta – nehéz helyzetét alapvetően meghatározta, hogy anyavállalata, a Dunaferr 2022 óta felszámolás alatt áll. A Dutrade
- 2021-ben 54 milliárd forint árbevételt és több mint 5 milliárd forint nyereséget könyvelhetett el, majd
- 2022-ben mintegy 30 százalékos árbevétel-csökkenés és nagy léptékű létszámleépítés mellett 2,4 milliárd forint veszteséget szenvedett el,
- tavaly pedig még ennél is súlyosabbá vált a helyzet: 4,1 milliárd lett a mínusz
– részletezi a cikk.
A portál úgy tudja, a zuhanórepülést a negatív piaci környezettel, az anyavállalat felszámolásával és a korábbi évek gazdasági visszaesésével indokolták a beszámolóhoz fűzött szöveges kiegészítésben.
A Világgazdaság másfél hete számolt be arról, hogy homlokegyenest ellentmondó információk jelentek meg az újvárosi acélgyárról: a tulajdonos, a Liberty döntése értelmében ugyanis november közepétől fokozatosan újraindítják az úgynevezett downstream üzletágukat, a hengerműveket, amiről ütemterv is készült, miközben a dolgozók elől már a vizet is elzárták.
A lapunk birtokába jutott korábbi információk szerint vasérccel és acélbugával látná el a Liberty tulajdonában lévő egykori ISD Dunaferr-érdekeltségeket egy tőkeerős és komoly szakmai hátterű konzorcium. Értesüléseink szerint a Duferco és a Minerfin nem akar tulajdonrészt szerezni a volt Dunaferrben, csak a Libertyhez került eszközei üzemeltetésére vállalkoznának.
Úgy tudjuk, a konzorcium már érdeklődött azoknál a vállalatoknál, amelyekkel Magyarországon a dunaújvárosi tevékenységhez kapcsolódóan együtt kellene működniük, és ugyanebben az ügyben korábban már megkereste Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert. Nem zárható ki tehát, hogy az új fejlemény – a hengermű-tulajdonos Dunarolling ellen indult felszámolás – fényében ismét jelentkeznek. Esetleg már meg is tették. Ez mindenesetre mentőöv lehet a dunaújvárosi acélgyártásnak és az ott dolgozóknak.


