Nehéz éveken van túl Schobert Norbert cégbirodalma, az Update-hálózat kálváriájáról a Világgazdaság is írt tavaly év végén, amikor kiderült, hogy beszállítói gondokkal küszködnek. Az üzletember szerint sem volt egyszerű a helyzetük, sorozatos csapások érték a birodalmát. 

2021.03.22. Budapest Schobert Norbert Schobert Norbi Schobert Norbi ismét találkozott az ország legsúlyosabb tinijével. A kitartás meghozta a gyümölcsét, a fiú újabb kilókat fogyott Norbinak köszönhetően, 232 kilót nyomott a mérlegeléskor. Fotó: Móricz István A képen szereplő személyek a Bors című napilapban való megjelenéshez járultak hozzá. Bors
Fotó: Móricz István / Bors

Pedig remekül indult a cég, amelyet Schobert elmondása szerint két évtizeddel ezelőtt mindössze 300 ezer forintból alapított. A csúcson több mint száz boltjuk volt országszerte, és Szlovákiában is terjeszkedtek. Nyereséget viszont utoljára 2019-ben jelentettek, és 2021-ben a 2,31 milliárdos árbevétel sem volt elég a profithoz: 135 millió forint mínusz volt az adózott eredmény. Ebből is látszik, hogy repedések keletkeztek a cégbirodalmon. 

Tavaly év végén a beszállítási problémák újabb jel volt erre, noha ez azóta valamelyest helyreállt. A Blikk információi szerint azóta a korábbi igazgatóságot megszüntették és a cég irodáját is kisebb helyre költöztették, Schobert pedig egy személyben felügyeli a vállalat irányítását. A cégek száma közben a korábbi harmadára esett: Magyarországon 32, Szlovákiában pedig csak négy van nyitva.

Schobert a lapnak elárulta: az első csapás a koronavírus-járvány volt, amikor rengeteg boltjuk ráment a korlátozásokra, majd ő is beteg lett, illetve jött a rezsiválság és az élelmiszer-infláció, ami tovább csökkentette a boltok számát. 

Jelenleg az üzletember abban bízik, hogy a nemrég bevont új befektetővel teljes reorganizációt hajtanak végre, ez pedig kiutat jelenthet a nehéz helyzetből. Mostantól lesznek saját boltjaik, nem csak franchise, és új termékeket is piacra dobnak.