Magyarországi látogatása előtt Ferenc pápa vendégül látta az ukrán miniszterelnököt
A béke érdekében tett erőfeszítésekről, a humanitárius helyzetről, valamint az ukrajnai egyházakról is szó volt Denisz Smihal ukrán kormányfő vatikáni megbeszélésein. A háború sújtotta ország miniszterelnökét elsőként Ferenc pápa fogadta, találkozójuk harminc percig tartott.

Smihal ajándékba adott a pápának egy kakast formázó kerámia edényt, amely túlélt egy Kijev közelében történt bombázást, búzakalászokat nyújtott át az egyházfőnek, valamint egy fényképalbumot a háborúról és az ukránok ellenállásáról készített felvételekkel
– ismertette a szentszéki sajtóközpont.
A kijevi kormány vezetőjével Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek is egyeztetett.
A Vatikán rövid közleménye szerint elsősorban az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdések merültek fel a megbeszéléseken, különös tekintettel az országban kialakult humanitárius helyzetre, valamint a béke érdekében tett erőfeszítésekre.
Témaként szerepelt az Ukrajnában szolgáló egyházak élete és tevékenysége is.
Változnak a menetrendek május elsején, mutatjuk a részleteketMájus elsején, hétfőn munkaszüneti nap lesz. A MÁV és a Volán több járata is másként közlekedik a munka ünnepén. |
A vatikáni látogatást követően Denisz Smihal az olasz és nemzetközi tudósítóknak tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Ferenc pápával a békéről tárgyalt.
Bejelentette, hogy meghívta a katolikus egyházfőt Kijevbe.
Hozzátette, a pápa segítségét kérte azoknak az árva gyerekeknek a hazatéréséhez, akiket Oroszországba vittek el. Ahogy arról korábban a Világgazdaság is írt, Moszkva álláspontja teljesen más a gyerekek elhurcolásáról. Szerintük a háború árváit az orosz hadsereg megmentette a frontról, és a biztonságot jelentő Oroszországba vitte őket. Úgy vélik, azok a gyerekek vannak leginkább veszélyben, akik a menekültáradattal érkeztek Európába, ahol emberkereskedelem és prostitúció áldozatai lettek.
Az ukrán miniszterelnök ismertette a pápával Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét, és arról egyeztettek, hogy a Vatikán miként tud segítséget nyújtani a béketerv egyes pontjainak megvalósításában.



