Korlátozza a rassz figyelembevételét az egyetemi felvételik során az amerikai legfelsőbb bíróság. A lépésre az esélyegyenlőség elősegítése érdekében van szükség.

Az amerikai egyetemi felvételik esetében eddig a felvételiztetők nagy mértékben figyelembe kellett vegyék a jelentkező rasszát, hogy kiegyenlítsék a diákok esélyeit. A gyakorlat azonban nem működött megfelelően.
A Students for Fair Admissions nonprofit szervezet szerint ugyanis az eddigi egyetemi gyakorlat ugyan előnyt jelentett az afroamerikai és latinamerikai jelentkezők számára, az ázsiai hátterű diákok ugyanakkor kárvallottjai voltak az eljárásrendnek.
A legfelsőbb bíróság két egyetem, köztük a Harvard ellen felhozott panaszok nyomán vizsgálta a felvételiztetők gyakorlatát, és jutott arra, hogy az esélyegyenlőség érdekében szükséges korlátozni az eddigi gyakorlatot.
A legfelsőbb bíróság 6-3 arányban döntött az eljárásrend korlátozása mellett.
A lépés kritikusai szerint annak messzire ható következményei lehetnek a teljes amerikai oktatási rendszerre, a munkaerőpiaci folyamatokra és a diverzitás elősegítését célzó szövetségi stratégiákra egyaránt.