Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy fellépésük előtt egy nappal megérkezett a Liszt Ferenc reptérre az a repülőgép, amely a Guns N’ Roses tagjait hozta Budapestre. Az együttes ma este áll a közönség elé a Puskás Arénában, a koncertre percek alatt elkelt az összes állóhely.
A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon.
Emlékezetes botrány volt 2003-ban, amikor
körülbelül 50-60 jegyet adhatott el egy csaló banda egy nem létező Guns N’ Roses-koncertre.
Annak idején az Index leplezte le, hogy
plakátokon, interneten, sőt a Viva zenetévén is hirdetett esemény csalás volt, hiszen az együttes New York-i kiadója nem tudott a budapesti koncertről.
A csalók Budapesten (a Lurdy Ház bevásárlóközpont parkolójában) és néhány vidéki városban árulták a jegyeket. A nyomozók szerint
összesen 704 ezer forintos kárt okoztak.
A rendőség három fiatalt fogott el a lakásukon. A lebukás egyébként várható volt, hiszen a Lurdy Ház parkolójában jegyeket áruló fiút le is fotózták, az Index pedig közölte a képeket.
A Guns N’ Roses tagjai először 1992 májusában (a Soundgarden és a Faith No More társaságában) a Népstadionban játszottak, tizennégy évvel később, 2006-ban pedig a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet (még Slash és McKagan visszatérése előtt), és máig sokan emlékeznek arra, hogy két és fél órás késéssel léptek színpadra az Axl Rose vezette zenészek.