Tavaly nyáron már egyszer összefogtak a testvérek – Anthony, (59) Anouchka (33) és Alain-Fabien Delon (29) –, hogy kilakoltassák Hiromi Rollint (66), az egykori japán sminkest apjuk házából. Azt állították, a nő el akarja vetetni magát, és a vagyonra pályázik. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mert Rollin úgy nyilatkozott, hosszú távú és stabil kapcsolata van a színésszel. Rollin és Delon 1992-ben találkoztak a Casanova visszatér című film forgatásán, viszonyuk volt, gyakori hullámvölgyekkel, ahogy a színész fogalmazott. De csak 2019-ben, Delon agyvérzése után kezdett személyesen is gondoskodni a sztárról az asszony. 

Alain Delon április 4. óta nem rendelkezhet önállóan a pénzügyeiről / Fotó: AFP

 

Szövetségesből ellenségek

A testvérek szövetségén azonban néhány hónap múlva repedések keletkeztek, ugyanis a múlt év végén Anthony azzal vádolta meg Anouchkát, hogy lényeges egészségi információkat titkol el a család elől apjuk szellemi hanyatlásáról. Anthony azt nyilatkozta, húga nem tájékoztatta őket arról, hogy édesapjuk az agyvérzése után öt kognitív teszten esett át egy svájci klinikán 2019 és 2022 között. Hozzátette: a tesztek szellemi hanyatlást mutattak ki, ez pedig gyenge és sebezhető helyzetbe hozta az idős színészt. Azzal is megvádolta a húgukat, hogy 

manipulálja a férfit, át akarja költöztetni magához Svájcba, hogy megszerezze a több száz millió euróra becsült örökséget.

Anouchka ezt azzal utasította el, hogy testvérei egyszerűen féltékenyek, a francia közszolgálati rádióban abszurdnak és megalázónak nevezte bátyjai támadását. Úgy fogalmazott: egy mítosz semmisül meg a perpatvarban. A viszály annyira elfajult, hogy a januárban kirendelt gyám megkérte a testvéreket, ne teregessék ki a családi szennyest a nyilvánosság előtt. 

Egyre több kínos ügy

Anouchka Delon arról is beszélt egy interjúban februárban, hogy testőrt kellett fogadnia, amikor meglátogatta apját a Párizstól délre fekvő Douchyban a birtokán, ahol öccse, Alain-Fabien is él. Mint mondta, apja és öccse is nagy fegyverkedvelő, állítása szerint felfegyverkezve járkálnak a házban. Az interjúnak komoly következménye lett: a rendőrség ugyanis kiszállt a családhoz, és elkoboztak 72 lőfegyvert és 3000 lőszert

Március elején állapodtak meg a testvérek abban, hogy kérik a bíróságtól apjuk megerősített felügyeletét, amit április 4-én a montargis-i bíróság jóvá is hagyott. Már januárban bírósági védelem alá került az idős színész, ezt minősítették most át „megerősített kurátorsággá”. Az indoklás szerint a döntés 

a felnőtt személynek és vagyonának a védelmét célozza meg

– írja a Paris Match. 

Az intézkedés azt jelenti, hogy kurátort neveznek ki Alain Delon pénzügyeinek irányítására, vagyonának kezelésére, többé egyedül nem rendelkezhet ezekben az ügyekben. A kurátor személye egyelőre nem ismert, a francia sajtóban megjelenő találgatások szerint nehezen elképzelhető, hogy a színész gyerekeit nevezzék ki, ahogy Delon japán szerelmének, Hiromi Rollinnak sincsen esélye. Az sincs tisztázva egyelőre, mi lesz a sorsa az Alain Delon International Diffusion SA nevű cégnek. A cégben jelenleg még a színész az elnök, az alelnök pedig a lánya, viszont az az új jogi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a színész gyakorolja az elnöki jogkört. 

A lány örökli a felét

Anthony Delon szerint apjuk végrendeletében kikötötte, hogy Anouchka örökli a vagyona felét, két fia pedig egy-egy negyedet. A nyilvánosság előtt a színész gyakran részesítette előnyben a lányát a fiaival szemben, többször nevezte kedvencének, ezt a lánya is hangoztatta.