BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Young,Man,Having,Heart,Attack,While,Running,At,Stadium

Covid: végre kiderítették, hogy igazuk van-e az oltáselleneseknek

Az Amerikai Egyesült Államok oregoni államában utánajártak, hogy az mRNS-alapú vakcinák okozhatnak-e hirtelen szívmegállást. A szövetségi járványügyi hivatal tanulmánya szerint nincs összefüggés a Covid-oltás és az ilyen típusú halálesetek között.

Nincs bizonyíték arra, hogy az mRNS-alapú Covid-oltás halálos szívmegállást vagy más halálos szívproblémákat okozna tizenéveseknél és fiatal felnőtteknél – derül ki a Centers for Disease Control and Prevention (CDC), azaz az amerikai járványügyekért felelős központ csütörtökön közzétett jelentéséből.

Young,Man,Having,Heart,Attack,While,Running,At,Stadium
Nincs bizonyíték arra, hogy az mRNS Covid-oltás halálos szívmegállást vagy más halálos szívproblémákat okozna tizenéveseknél és fiatal felnőtteknél /Fotó: Shutterstock
Nincs bizonyíték arra, hogy az mRNS-alapú Covid-oltás halálos szívmegállást vagy más halálos szívproblémákat okozna tizenéveseknél és fiatal felnőtteknél /Fotó: Shutterstock

Amióta a Pfizer és a Moderna által gyártott vakcinákat engedélyezték, az oltásellenes csoportok az injekciókat okolják a fiatal sportolók halált is okozható szívproblémáiért. Ez történt a Buffalo Bills amerikai futballcsapat 26 éves játékosa esetében is. Damar Hamlin tavaly összeesett a pályán hirtelen szívmegállás következtében. A focistát újraélesztették és felépült. A világ egyik vezető véleményformálója, Elon Musk is jelentett már ki hasonlót a Twitteren. A tanulmány társszerzője, Paul Cieslak, az Oregoni Egészségügyi Hatóság munkatársa elmondta, hogy az elemzéssel arra próbáltak választ találni, hogy okozhat-e ilyet az mRNS-alapú vakcina.

Az új jelentést 1300 olyan oregoni lakos halotti bizonyítványából készítették, akik 16–30 éves korukban 2021 júniusa és 2022 decembere között szívbetegségben vagy ismeretlen okból hunytak el. A szerzők azokra összpontosítottak, akik a Pfizer vagy a Moderna Covid–19 elleni védőoltását kapták, és az azt követő 100 napon belül meghaltak.

Mi a hirtelen szívmegállás?

Szívmegálláskor a szív leáll és nem pumpálja a vért a test többi részébe. Ez azonban nem azonos a szívrohammal, ami akkor következik be, amikor a szívizom nem kap elég vért, vagy a szívizomgyulladással. A 35 év alattiak esetében a szívmegállás oka gyakran nem egyértelmű: lehet genetikai rendellenességek vagy szívműködési zavarok, például a szívbillentyűkkel kapcsolatos problémák következménye.

Az ilyen vakcinában részesült emberek közül 40-en haltak meg összesen Oregon államban, és közülük hárman a vizsgált időintervallumban. A halálesetek közül kettő krónikus alapbetegségre vezethető vissza. A harmadik halálesetet pedig „meghatározatlan természetes okként” jegyezték fel.

Az utóbbi esetnél az orvos szakértő nem tudta sem megerősíteni, sem kizárni, hogy a koronavírus elleni oltás okozta-e a halált. Az azonban biztosra vehető, hogy az adott időszakban 30 ember halt meg a Covid–19 miatt, többségük nem volt beoltva.

„Amikor a kockázatokat és az előnyöket mérlegeljük, akkor ezt is fontolóra kell vennünk, és a vakcinára kell fogadnunk” – jelentette ki Cieslak.

Veszélyes a szívre a Covid-oltás?

A tanulmányban nem vett részt, de azt olvasta Leslie Cooper, a Mayo Klinika kardiológiai osztályának vezetője is, aki szerint a kutatók valójában „elég nagyvonalúak” voltak az elemzésükben. A főorvos véleménye, hogy az oltást követő 100 napos időkeret túl tág ahhoz, hogy csak az oltás okozta esetleges szívmegállást vizsgálják.

Cooper hozzátette, hogy az elemzés – még a hosszú időtartam ellenére is – azt mutatja, hogy

a fiatal felnőttek hirtelen halálának kockázata a védőoltás beadását követően jelentősen alacsonyabb, mint az összes okból bekövetkező hirtelen szívhalál kockázata. 

Az orvos becslése szerint vakcina miatt 500 ezer halálesetből, míg bármilyen ok miatt 100 ezerből hal meg egy ember.

Stone/uk-,November,12,,2020:,Moderna,Inc,Makes,Mrna-1273,Experimental,Covid-19
A Moderna és a Pfizer is mRNS-alapú vakcinákat fejlesztett a Covid–19 ellen. Ezeket Magyarországon is alkalmazták / Fotó: Shutterstock

Cooper egyetértett a tanulmány szerzőivel abban, hogy az adatok azt mutatják, hogy mRNS-alapú Covid-vakcinák miatt nem történik több szívmegállás az egyébként várhatónál.

Ofer Levy, a bostoni gyermekkórház oltóanyagprogramjának vezetője szerint eddig nem hoztak összefüggésbe a hirtelen szívhalállal az mRNS-alapú oltástechnikával készített vakcinákat. Bár az mRNS-vakcinákat összefüggésbe hozták a szívizomgyulladás csekély kockázatával, a szívbetegség általában sokkal enyhébb, mint ami a Covid-fertőzésből származó szívizomgyulladásnál történik, és a legtöbb ember néhány napon belül teljesen felépül.

Ez újabb bizonyíték arra, hogy az emberek nem esnek holtan össze az mRNS-alapú Covid-oltástól

– jelentette ki Levy a tanulmány kapcsán az NBC Newsnak.

Nem csak az mRNS-vakcináknál reklamáltak az oltottak. Van olyan népszerű, Magyarországon is alkalmazott oltás, amely bizonyítottan halált okozott. Annak gyártóját többtucatnyian perlik.

Három nappal a Covid-oltás után meghalt, két évig kellett várni a magyarázatra

Két év után új magyarázattal rukkolt elő az Egyesült Államok egészségügyi hatósága egy amerikai tinédzser esetéről, aki napokkal a Pfizer-oltás után halt meg.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.