Őrizetlenül hagyott tehenei miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen
Vádat emeltek egy Alsónemesapátiban élő férfi ellen, akinek őrizetlenül hagyott tehenei baleseteket és veszélyt okozva tucatnyi alkalommal akadályozták a vasúti és a közúti közlekedést – közölte hétfőn Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

A 48 éves férfi több mint száz tehenet tartott Alsónemesapátiban, ám arról nem gondoskodott az ügyészség szerint, hogy a legelőterületeket ne tudják elhagyni. Ezért a jószágok másfél év alatt 12 alkalommal úgy tévedtek rá a közeli vasúti sínekre és közutakra, hogy balesetet vagy veszélyt okoztak.
Többször is összeütköztek a vonattal a tehenek
A Nagykapornak–Zalaszentiván között közlekedő személyvonat 2022 őszén három alkalommal is a szarvasmarháknak ütközött, noha a mozdonyvezetők mindegyik esetben gyorsfékeztek. Két esetben az állat is elpusztult, ám
mindegyik alkalommal keletkezett a vonatokban is kár, sőt az egyik karambol után a mozdony tovább sem tudott menni,
ezért több járat is kimaradt vagy jelentős késést szenvedett a vasútvonalon.
Az őrizetlenül hagyott tehenek többször betévedtek Alsónemesapáti központjába, ahol egy parkban, illetve az utcán okoztak fennakadást, az arra közlekedő személygépkocsik fékezésre, megállásra vagy visszafordulásra kényszerültek az ütközések elkerülése érdekében. A szabadon garázdálkodó jószágok a 76-os főúton, a kisbucsai kereszteződésben is gondot okoztak, fékezésre vagy kerülésre kényszerítve a sofőröket. Az állatokat többször is a kiérkező rendőrök terelték le az úttestről.
A vádak szerint egy esetben sem történt személyi sérülés, azonban
a vádlott mulasztása minden esetben veszélynek tette ki az utasok testi épségét, egy esetben pedig jelentősen megzavarta a vasút mint közösségi közlekedési üzem működését.
A férfi ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen elkövetett többrendbeli vétség és közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat, amelyben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.


