BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a kistelepüléseken is van segítség a szerhasználóknak

A Felzárkózó települések program részeként négy éve indult el a drogprevenciós program.

Kétszázharmincnyolc nehéz helyzetű kistelepülésen kérhetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek segítségét a drogfüggőségből kiutat kereső fiatalok vagy azok hozzátartozói – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 

KOZMA Imre
238 helyszínen zajlik 27 karitatív, civil és egyházi szervezet közreműködésével / Fotó: Mónus Márton

A Felzárkózó települések program részeként négy éve indult el a drogprevenciós program, amely a fogyasztóvá válás megelőzését segíti elő rendezvényekkel és felvilágosító előadásokkal a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Emellett konkrét addiktológiai segítséget is nyújtanak a szenvedélybetegségből kiutat keresőknek a rehabilitáció megkezdéséhez, szükség esetén pedig a kórházba vagy segítő intézménybe való eljutáshoz.

A Felzárkózó települések program az ország legszegényebb kistelepülésein 238 helyszínen zajlik 27 karitatív, civil és egyházi szervezet közreműködésével. Valamennyi településen Jelenlét pont működik, ahol az ott dolgozó szociális munkások a gyermekneveléstől a munkába állásig segítik a rászoruló családokat.

A szerhasználó fiatalok valamennyi településen segítséget kérhetnek a Jelenlét ponton, ilyenkor a Máltai Szeretetszolgálat addiktológiai szakemberei a helyszínre utaznak és rendszeresen visszatérve személyre szóló segítséget nyújtanak az érintetteknek, vagy a velük élő családtagoknak az önként vállalt rehabilitáció során.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.