BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre kisebb az adóék Magyarországon

Évről évre csökken a teljes munkaerőköltség, amely 2020 júliusában már csak 43 százalék volt. Viszonyításképp: egy évtizede még 53 százalékon állt a mutató, ezzel a világon az egyik legmagasabbnak számított a magyar adóteher.

A fogyasztási adók magas szinten tartása kevésbé hat negatívan az ország versenyképességére, míg a jövedelmeket terhelő adók magasan tartása káros, nem ösztönöz az újrabefektetésre, munkavállalásra – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Pénzügyminisztérium. A szaktárca tájékoztatása szerint a kormány az adórendszer versenyképességének növelése érdekében számos lépést hajtott végre, így mára jelentősen átalakult az adóbevételek szerkezete.

A munkaadókat és a munkavállalókat sújtó elvonások mértéke évről évre csökken, az adóék 2020 júliusában 43 százalékig süllyedt.

A magas adóteher a magyar gazdaság több évtizedes alapproblémája, amit mi sem tükröz jobban, mint az, hogy a bérek teljes munka­erőköltsége, valamint az adóék sokáig az egyik legmagasabbnak számított az OECD-országok között. A 2000-es években rendre 53-54 százalékot ért el a mértéke, 2013-ban is még 49 százalékos volt ez az arány. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) által 2016-ban megkötött megállapodás hozta az érdemi fordulatot, amelynek kifutásaként a szociális hozzájárulási adó a kezdeti 28,5 százalékos szintről 2022-re 13 százalékra mérséklődhet. A Pénzügyminisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a VKF-megállapodásnak köszönhetően 2016 és 2019 júliusa között összesen 9,5 százalékponttal, majd 2020-ban 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökkent a szociális hozzájárulási adó kulcsa, mivel a kormány a koronavírus miatt kialakult helyzetben eltekintett attól, hogy a megállapodásban a versenyszféra évi 6 százalékos reálbéremelése szerepelt. Ez számottevően csökkenti az adóéket, és a járványhelyzetben jelentős többletet hagy a munkáltatóknál. Ezt követően várhatóan még kétszer csökkenhet az adó mértéke, ha a reálbérek emelkedése eléri az évi 6 százalékos ütemet.

Fotó: Vémi Zoltán

Fontos hozzátenni, hogy ezek az arányszámok az egyedülálló, gyermek nélküli, átlagos fizetésű munkavállalókra vonatkoznak.

A magyar adórendszer családtámogató jellege miatt a többgyermekes családok kisebb adóteherrel találkoznak: egy három gyermeket nevelő házaspár, amelynek tagjai az átlagbér 100, illetve 67 százalékát keresik, 2020-ban mindössze 30,13 százalékos adóékkel szembesülhet 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adókulcs mellett. Bár 2009 óta a teljes munkaerőköltség valamennyi családtípusban mérséklődött, ugyanakkor a hazai gazdaságpolitikai kormányzás kinyilvánított szándéka, hogy Magyarország versenyképessége meghaladja a régiós országokét, a bérekre rakódó terhek további csökkentését indokolja a jövőben.

Az OECD legfrissebb Taxing Wages 2020 kiadványa szerint 2019-ben 2018-hoz képest Magyarországon 0,5 százalékponttal, 2015-höz képest pedig 4,4 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak után fizetendő adók és járulékok mértéke. Hazánk az utóbbi esetén ezzel a vizsgált 37 ország közül a legnagyobb csökkenést érte el 2019-ben. Azt, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, érzékeltetheti, hogy 2019-ben csak a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentése mintegy 160 milliárd forintot hagyott a munkáltatóknál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.