BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcson a kínai tőkekivitel

Peking továbbra is pártolja a kínai cégek külföldi terjeszkedési törekvéseit, de korlátozza is őket: sportra, szórakozásra például sajnálja a pénzt

Feltartóztathatatlan a kínai vállalatok globális terjeszkedése: tavaly 225 milliárd dollár értékű ügyletet engedélyeztek a pekingi hatóságok. Ez a Dealogic adatai szerint több mint a duplája a 2015-ös évinek. A rekord­összegű tőkekiáramlás azonban egyben aggasztja is a kínai vezetést, amely szigorításokkal próbálja elvenni a vállalatok vásárlási kedvét. Csung San kereskedelmi miniszter a hét végén leszögezte, hogy elejét veszik az „esztelen, vak és irracionális” pénzköltésnek. Nagyvállalatok egy kisebb csoportja ugyanis számolatlanul költi a dollármilliárdokat külföldön a Peking által értelmetlennek tartott, legalábbis gazdasági hasznot nem hozó felvásárlásokra, amelyekkel rossz képet festenek Kínáról.

Csung nincs egyedül véleményével, csatlakozott hozzá Csou Hsziao-csuan, a központi bank nagy tekintélyű kormányzója, aki megkérdőjelezett több külföldi cégvásárlást. Ő a sportban és a szórakoztatóiparban végrehajtott nagyszabású külföldi befektetéseket ostorozta, mondván, ezek nem illeszkednek a kínai gazdaságpolitika támogatott irányvonalához. Akár meg is nevezhette volna Vang Csien-lint, a korábban az ingatlanpiacon befektető Dalian Wanda cégcsoport multimilliárdos tulajdonosát, aki a hollywoodi filmstúdiók, európai mozihálózatok megszerzése mellett 20 százalék erejéig bevásárolta magát a spanyol Atlético Madrid futballcsapatába. Hogy ezzel mi lehet a baj, azt nem tudni, pont amikor a Kínai Szuperliga költi a legesztelenebbül a pénzt kiöregedett vagy megkopott tudású sztárokra. A Sanghaj Senhua például januárban napi (!) 32 millió forintos fizetéssel szerződtette a 33 éves argentin Carlos Tevezt.

Peking rendet vág a káoszban: már a télen több kínai cég külföldi üzlete esett kútba, igaz, az nem derült ki, hogy a hatósági engedélyezés futtatta zátonyra az ügyletet, vagy a vállalatok maguk jöttek rá, hogy rossz boltot csinálnának. Kurta-furcsa véget ért az erős pekingi hátszelet élvező Anbang Insurance próbálkozása az amerikai Starwood hotellánc megvásárlására, a cég hirtelen, indoklás nélkül visszavonta 14 milliárd dolláros ajánlatát.
Pénteken vált véglegessé, hogy a többi között a Golden Globe-díj-átadókat is szervező amerikai Dick Clark Productions nem lesz a Dalian Wandáé – még egymilliárd dollárért sem. Hivatalosan a vételár kifizetése „nem teljesült”, ám az nyilvánvaló, hogy Vangnak volt szabad forrása erre. Sokkal valószínűbb, hogy Peking intett be az üzletembernek.

Mint kiderült, novemberben kötelezően előírták a bankok számára valamennyi, 5 millió dollárt meghaladó összeg külföldre utalásának előzetes engedélyeztetését – írja a The New York Times. Sőt azt is előírták, hogy a bankok nem utalhatnak több pénzt külföldre, mint amennyit onnan beszednek. A külföldi utalások azonban nemcsak cégfelvásárlások finanszírozását szolgálják, hanem a Kínában termeltető multik forráskivonását is. Számukra nagyon megnehezült például az itteni tevékenységük után megszavazott osztalék hazavitele. Kérdés, ez mikor ölt olyan mértéket, amely már diplomáciai megoldást kíván, s hogy mennyiben sért nemzetközi szerződésekben vállalt kínai kötelezettségeket. Mindenesetre Csou Hsziao-csuan meggyőződése szerint az osztalék szabad mozgását nem szabad korlátozni, de a jegybankár részletekbe nem bocsátkozott.

A kereskedelmi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a cél változatlan: a kínai gazdasági befolyás globális erősítése, elsősorban magas technológiai szintet képviselő termelővállalatok felvásárlása révén. Ilyen a svájci agrárvegyipari óriás, a Syngenta folyamatban lévő megvásárlása, a cégért az állami ChemChina 43 milliárd dollárt kínált. Itt a versenyhatósági jóváhagyások megszerzése még hátravan. A felvásárlások összértéke 2017-ben is rekordközeli szinten maradhat, de fontos, hogy a cégek ezt a külföldön megtermelt vagy parkoltatott jövedelmük minél nagyobb arányú újrabefektetésével érjék el, tehermentesítve a pénzkiviteli korlátozások eredményeként ismét 3000 milliárd dollár fölé nőtt devizatartalékot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.