BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Matolcsy: Reformok jönnek

Strukturális reformok sorának végrehajtását ígérte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) pénteki ülésén, de konkrétumokat nem árult el. A következő évek gazdaságpolitikáját vázolta a nemzetgazdasági miniszter a vállalatok képviselői előtt, és új célt is kitűzött.

Ez utóbbit még maga a miniszter is „arcátlanul optimistának” titulálta, miszerint 2030-ra Magyarország meghaladja az Európai Unió átlagszintjét fejlettségben és életszínvonalban.



A következő évek feltételeit azonban nehezebbnek látja a gazdasági tárca vezetője, mint az elemzők nagy része. Újabb recesszióról beszélt, ezért a gazdaságpolitikai lépések azt feltételezik, hogy 2012-ig tart a válság, csak ezután számolnak egy fenntartható, dinamikus gazdasági növekedéssel. Megbukott a kizárólag a külföldi tőkére és exportpiacokra alapozó, csak globális forrásokat használó, a hazai reálgazdaságot háttérbe szorító gondolkodásmód.

A legsürgősebb feladatnak azonban a költségvetésben tátongó 300 milliárd forintos lyuk betömését nevezte Matolcsy, mivel a kormány ragaszkodik a 3,8 százalékos hiánycélhoz. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a magyar adósságpálya 2013-ig teljes egészében a piacról finanszírozható. A múlt héten megjelent szakértői vélemények szerint csak kedvező külső finanszírozási környezetben érvényes mindez, akkor nem, ha a külföldi állampapír-tulajdonosok újabb eladási hullámot indítanának, mint 2008 végén.

Arra is célzott a miniszter, hogy aktívabb külgazdasági politikára készül az új kormány. Az Ecofin (az EU pénzügyminisztereinek tanácsa) élére kíván állni Magyarország, hogy ne csak a hiánymutatókat, hanem a többi gazdaságpolitikai indexet is öszszehangolják az uniós tagországok. Ezt a soros EU-elnök szerepében tartja kivitelezhetőnek Matolcsy, amire 2011 első fél évében kerül sor.

A hosszú távú cél eléréséhez szükségesnek tartja a közbizalom visszaszerzését, a társadalmi felemelkedést, a középosztály megerősödését, az új nemzeti együttműködést. Gazdaságélénkítést ígért 2011–12-re, azonban költségvetési extenzióra nincs lehetőség, szigorú költségvetési magatartást kíván követni a kormány. Monetáris élénkítésre lenne lehetőség pénzpiaci műveletekkel, ám ezt a jegybank nem osztja – mondta a tárcavezető, aki később újságírói kérdésre elmondta: egyeztetett is ez ügyben Simor András jegybankelnökkel. Az EU-források átcsoportosítása és a szabályozási környezet hasonló átalakítására azonban lát lehetőséget.
További, a 29 pontoshoz hasonló akcióterveket ígért a kormány részéről a gazdasági miniszter például a bürokrácia csökkentésére. Emellett kilátásba helyezett államreformot is, a költségvetési politika átformálásával, adóreformmal, amelyek a kétharmados parlamenti többség birtokában vélhetően végre is hajthatók. Utóbbival kapcsolatban Matolcsy kiemelte, mi leszünk az elsők, akik nem a fellendülés idején vezetik be az egykulcsos adót. Az egymillió új munkahelyre vonatkozó célkitűzést is megismételte, a felzárkózás másik pillérét az innováció képezné az elképzelések szerint. 2013 elejétől várja a nagy fordulatok beindulását. Az egyensúly és a növekedés az utóbbi húsz évben egymás rovására javult és romlott, ebből a csapdahelyzetből a foglalkoztatás növelésével kíván az új kormány kitörni.
A fő problémát a GDP és a GNI közötti 8 százalékpontos résben látja Matolcsy, amely azt mutatja, hogy a valós nemzeti teljesítmény jóval alacsonyabb annál, mint amit a leggyakrabban használt mutatók jeleznek. Ha sikerülne újra megfordítani a folyamatot, azt győzelemként értékelné a kormány.
Kérdésre azt is elárulta Matolcsy, hogy jövő év elejétől indul az ITDH utódja, amely a legversenyképesebb hazai cégek mellett a kis- és középvállalatok piacra jutását segíti majd. A szakképzést – amelyet sok szakemberrel együtt a miniszter is problematikus területnek tart – ágazati szintre kívánják helyezni, a német duális rendszer bevezetését célozzák meg.
Egyértelműen szükséges az egymillió új munkahely, és reálisan el is érhető, amennyiben megfelelő növekedés alakul ki – mondta el a rendezvényen Futó Péter, az MGYOSZ elnöke. Minden versenyképesség-javító lépést támogat a szervezet – jelentette ki a vezetője.

IMF: függőben

A Nemzetközi Valutaalap és az EU által nyújtott segítséget Matolcsy létfontosságúnak értékelte, új IMF-kölcsönt azonban nem kíván igénybe venni az ország a 2010 októberében lejáró kölcsönszerződést követően – jelentette ki. Ez azonban még mindig nem zárja ki egyértelműen, hogy készenléti megállapodást sem kíván kötni a kormány.



[enews_gallery id='154101']

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.