BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az építőipar helyzetének javulásában bízik a Duna-Dráva Cement Kft.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 2012-ben tapasztalt mélypontot követően 2013-ban már kisebb mértékű növekedés, tavaly pedig 10 százalékot meghaladó bővülés jellemezte az építőipart. 2015-ben a tavalyihoz hasonló év várható. A Duna-Dráva Cement Kft., hazánk vezető építőanyag-gyártójának cementgyárai és betonüzemei pozitívan tekintenek a jövőbe, és várják azt a fellendülést, amely új stabilitást hozhat az építőipar területére.

Építőipari fellendülés

A válság hatására nagyjából megfeleződött az építőipari piac. Az elmúlt évek során a DDC két cementgyára, a váci és a beremendi is alacsonyabb mint 50%-os kihasználtsággal működhetett. 2013-ban a cementgyártás területén is megindult egy lassú konszolidáció. 2014-ben az építőipari fellendülésnek köszönhetően közel 10 százalékos növekedés mutatkozott, 2015-ben ugyanakkor ez az érték várhatóan stagnálni fog.

„Az alacsony szintről indult fellendülés elsődleges mozgatói az Európai Uniós finanszírozással megvalósuló állami beruházások, amelyek a megrendelések legnagyobb hányadát teszik ki” – tudtuk meg Guth Zoltántól, a vállalat kommunikációs vezetőjétől – „Jól indult az idei év, folytatódtak a tavaly megkötött szerződések kivitelezési munkálatai. Az elkövetkező időszak azonban már kevésbé lesz kiszámítható, hiszen a szerződéses állomány az előző évhez képest jelentős mértékben csökkent.”

„A válság előtti szint eléréséhez még nagyon sok új lakás megépítésére van szükség, a mélypontot azonban talán már itt is elértük. A tavalyi évben a kiadott lakás-használatbavételi engedélyek száma már növekedést mutatott, de nagyon alacsony bázisról, hiszen még mindig csak alig több mint 8300 engedélyről van szó. Ideális 30-40 ezer új lakás építése lenne, a tavalyi évben tapasztalt érték ettől sajnos messze elmarad” – Guth Zoltán, kommunikációs vezető.

Erősödés a magyar piacon

A Duna-Dráva Cement Kft. kiemelkedő minőségű cement és betontermékeket állít elő, Európai Uniós színvonalon is korszerű módszerekkel, valamint jó gazda módjára kíméletesen és fenntarthatóan bánva az erőforrásokkal. A cementgyárak (Vác és Beremend) térségében a gazdaság fontos szereplőjeként idén tovább erősíti hazai pozícióját. 2015 tavaszától a zsákos kiszerelésű cementtermékek mindegyikére rákerült a Magyar Termék vagy a Hazai Termék elismerés. A védjegyek bizonyítják, hogy hazai nyersanyagból, magyar munkaerővel, itthon előállított termékekről van szó. „A védjegyek használatával célunk, hogy tovább erősítsük a váci cement és beremendi cement piaci pozícióját. A hazai eredet és gyártási eljárás ily módon történő igazolásával a magyar gazdaság fejlődésének támogatása mellett erősíteni szeretnénk partnereink, vásárlóink DDC termékekbe vetett bizalmát” – Guth Zoltán, kommunikációs vezető.      

Lassú, de biztos növekedés

Hosszú távon lassú, de biztos növekedést prognosztizál a DDC. „Tíz év távlatában országos szinten 3-3,2 millió tonna/éves cementfelhasználás tűnik reális becslésnek, amely ugyan lassú fellendülést, de mindenképpen előremutató eredményeket produkálhat” – mondja Guth Zoltán.

Hazai beruházások

A Duna-Dráva Cement Kft. szakértelmével, magas minőségű cementjeivel és betonjaival az elmúlt időszakban is jelen volt a legnagyobb hazai beruházásoknál. A Budapesten 2014-ben átadott M4 metróvonal Fővám téri és Gellért téri metróállomásainak betonigényét a Duna-Dráva Cement Kft. Basa utcai betonüzeméből fedezték, valamint az Esztergomot Óbudával összekötő vasútvonal felújítási munkálataihoz is innen szállították az alapanyagot. Vidéken a legnagyobb beruházások, amelyek a DDC közreműködésében, váci és beremendi cementből épültek szintén jelentős projektek. Szegeden az épülő Eli-Alps Lézeres Kutatóközponthoz 20 ezer m3 betont, a dunaújvárosi Hamburger Hungária Erőmű építéséhez pedig cementet biztosított a vállalat.
 

www.duna-drava.hu

Kövessen bennünket a Facebookon is: www.facebook.com/dunadravacement


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.