BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Szponzor logó
Szponzorált tartalom
Szponzorált tartalom

Online időpontfoglalást vezet be az egészségügyben az állam (X)

A kormányzat az egészségügy területén három fontos célt tűzött ki: az egészségben töltött évek számának növelését, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítését, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztését. Ehhez új iparági stratégia is társul, amelynek alappillérei a hazai beszállítók megerősítése, az innováció és a vállalkozások külpiaci jelenlétének támogatása.
Kép: PR cikk kép Fotó: Shutterstock

Új fejlesztések az EESZT-ben, új iparági stratégia az egészségiparnak

Több, mint 2,5 millió felhasználó töltötte le az Egészségablak mobilapplikációt, amely azt mutatja, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) fejlesztésére komoly igény mutatkozik. A jelenlegi alapszolgáltatások – köztük az eRecept – mellett egyre szélesebb körben lehet majd alkalmazni rendszert, és hamarosan a járóbeteg-ellátási központokba is lehet majd online időpontot foglalni és módosítani, de számos egyéb területen is komoly előrelépés jön – hangsúlyozta Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Digital Health Summit szakmai konferencián . A szakember elmondta: az elkövetkező években a kormányzat célja az egészségben eltöltött életévek számának emelése szerepel – már önmagában ez évente 0,4 százalék GDP növekedéssel járhat –, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítése, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztése.

PR cikk kép
Fotó: Shutterstock

A magyar újraiparosítási stratégia kiemelt szerepet szán az egészségiparnak, ezen belül a gyógyszeripar, az orvostechnikai ipar és a biotechnológia azok az ágazatok, amelyekre fókuszálni kívánnak - erősítette meg Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára. A jövőben így komoly hangsúlyt kap a hazai beszállítók fejlesztése, a K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) támogatása és a hazai cégek külföldi jelenlétének erősítése, de támogatni fogják a zöldátállást és a digitalizációt is.

Az adatokon múlik az új világ

Minden szervezetnek, amely komolyan gondolja a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, biztosítania kell tudás-adatbázisának minőségét. Minden olyan szervezet, amely nem veszi komolyan a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, máris elavulttá válik. Éppen ezért, ha a tudás az új adat, akkor a tudásmenedzsment az új adattudomány – hívta fel a figyelmet Ian Hook, a Novartis tudásmenedzsment igazgatója.

A technológiai fejlődés miatt a laboratóriumi adatok mennyisége exponenciálisan növekszik, ami komoly és erős digitális infrastruktúrát igényel. A laboratóriumi orvoslás segítségével jobb betegeredmények érhetők el, egyszerűsödhetnek a betegutak, a hatékony és eredményes klinikai döntések miatt – tette hozzá Prof. Dr. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának tudományos vezetője. A szakember szerint döntő fontosságú, hogy integrált betegközpontú modellben gondolkodjunk és a laboratóriumok finanszírozási megoldásai is fejlődjenek.

A mesterséges intelligencia a teljes betegút fejlesztését támogatja, összhangban a betegek változó elvárásaival és az egészségügyi ellátórendszer szükségleteivel. Erre hozott példát Bartek Madej, a Bristol Myers Squibb nemzetközi piacokért felelős digitális egészségügyi vezetője. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal által engedélyezett, és az amerikai egészségügyi ellátásban már aktívan használják azt a mesterséges intelligencia-alapú alkalmazást, amely a Bristol Myers Squibb és a Viz.ai együttműködéséből született az egyik leggyakrabban előforduló, mégis jelentősen aluldiagnosztizált örökletes szívbetegség, a hipertrófiás kardiomiopátia felismerésének támogatására. A betegség gyanúját egy egyszerű EKG-vizsgálat is felkeltheti, a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú és eredményes szerepet játszik az EKG-vizsgálatok hatékonyságának és pontosságának növelésében, és ezzel a diagnózis felállításához elengedhetetlen szívultrahang-vizsgálatokat végző szakorvosok kapacitása is optimalizálható. 

A gyakorlatban már hasznosítják az új megoldásokat – és nem is rosszul!

A hazai gyakorlat esetében is akad már példa az új megoldásokra. A DAAS névre keresztelt informatikai rendszer egy hiperkonvergens infrastruktúra, hibatűrő, skálázható, fürtökbe rendezett számítási és tárhelykapacitást biztosít egy eszközön belül. A rendszer válságálló, emellett stabilitást és kiszámíthatóságot hoz az IT-üzemeltetésben – mutatta be Neuwald Tivadar, a Delta Systems Kft. kereskedelmi igazgatója a saját megoldásukat.

Az adatok fontosságát mutatja a Hungaropharma több mint 10 milliárd forintos beruházása, amelyben az automata logisztikai technológia, valamint az azt vezérlő integrált informatikai rendszernek köszönhetően a raktárkapacitástól kezdve a hőmérsékleti értékekig és a szállítójárművek által megtett kilométerekig minden mérhető és elemezhető – hangsúlyozta Nagy Andor, az egyik legnagyobb hazai gyógyszernagykereskedő operációs igazgatója. A raktárbázis kapacitásbővítése során elsődleges szempont volt, az innovációs rendszer növelése, a tárhelyek bővítése, valamint egy gyógyszerbiztonságot védő technológia megalkotása is.

Az egészségügy digitalizáció egységes rálátást biztosít majd a teljes rendszerre. Ez megerősítheti azokat a funkciókat, amiket elvárunk a betegellátóktól – mondta dr. Bidló Judit, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a kórházak digitalizációjáról szóló kerekasztalbeszélgetésen. A résztvevő kórházigazgatók a panelben mindannyian a strukturált adatok fontosságát hangsúlyozták. A digitális átállással kapcsolatban Prof. Dr Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgatója kifejtett, nem kérdés, hogy a digitalizáció nem csak támogatandó, de kötelezően támogatandó. Fontos, hogy a strukturált adatok legyenek elérhetők a státuszfelvételtől a receptekig és a beavatkozásokig, és az is, hogy a finanszírozás az ellátások tükrében kerüljön a helyére. Strukturált adatok nélkül nem megyünk semmire – hangsúlyozta dr. Váczity József, a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója is. Az országban ez az intézmény az egyetlen, ahol esetszintű kontrolling van és a strukturált adatok feldolgozása során olyan adatokat kapnak, amelyek megmutatják, hogy hol kell beavatkozni a betegellátásba.

Fődíjas lett a Kinepict Health

Az idén először a magyar egészségügyi szektor leginnovatívabb digitális megoldásainak elismerésére létrehozott Digital Health Summit-díjat is kiosztották. Az elismerésre az eHealth-hez kapcsolódó tevékenységi körrel rendelkező vállalkozások, szervezetek, valamint startupok nevezhettek. A zsűri elé az előszűrés után végül 17 pályázat került. A szakmai grémium a pályázatok innovatív szemlélete mellett azok társadalmi hasznosságát és az elvárható egészségnyereséget, valamint a projektek mérhető eredményeit és adaptálhatóságát is pontozta. 

A zsűri elnöke Szirmai Zsombor, a Novartis Business Excellence & Execution vezetője értékelésében elmondta, színvonalas, hasznos és előremutató fejlesztéseket bemutató pályázatok érkeztek, így mind az öt kategóriában hirdettek győztest, illetve a legeredményesebb pályázatot fődíjjal tüntették ki. A kezdeményezés célja, hogy nagyközönség számára egyre több olyan projektet bemutatni, amely ösztönözni az egészségügyi digitalizáció előrehaladását és terjedésé – hangsúlyozta Molnár Rita, a DHS-díj alapítója, aki hozzátette: 2024-ben is várják mindazok jelentkezését, akik most lemaradtak, vagy még nem volt nevezhető állapotban a fejlesztésük.

Fődíj:
Kinepict Health Kft.: Kinepict az Intervenciós Képalkotás Jövője: Minőség és Biztonság pályázata

Legjobb digitális diagnosztikai megoldás
Hungimpex Kft. – Medistance: egészségállapot adatgyűjtő, nagy adatbázis-elemző, blockchain alapú szolgáltatási platform pályázata

Legjobb digitális terápiás megoldás
Cytocast Hungary Kft. – A Jövő Gyógyszerfejlesztéséért: Cytocast Simulated Cell technológia a gyógyszerfejlesztésben pályázata

Legjobb telemedicinális megoldás
Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Máltai telemedicina – új ellátási forma pályázata

Legjobb digitális startup megoldás eHealth területen
Nordic Moose Kft. – PregHello app várandósoknak minden információ egy helyen pályázata

Az év legjobb eHealth-fejlesztése
Semmelweis Egyetem - Semmelweis HELP ingyenes tünetellenőrző applikáció gyermekbetegségekhez pályázata

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.