
A munkavállalók 30 százaléka egy év után vált (x)
A kulcsemberek megtartása, a toborzás és a budget cut jelenti a vállalatok számára a legnagyobb kihívást. Idén is elkészült a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felmérése 443 szakember bevonásával, amely megerősíti, milyen fontos szerepe van az employer brandingnek egy vállalat hosszú távú, profitábilis működésében. A felmérésben részt vevő cégek 14 iparágat, 23 692 milliárd forint árbevételt és 257 408 foglalkoztatotti létszámot fednek le.
Kulcskérdés a vezetői képzés
„Az új munkavállalóknak körülbelül 30 százaléka az első év után továbbáll, ezzel pedig kezdeni kell valamit. Ha az onboardingot nézzük, akkor a munkavállaló számára három tényező fontos igazán: képben akar lenni azzal, ami körülötte történik, hasznosnak szeretné érezni magát és kapcsolódni szeretne a körülötte lévőkhöz. Ez pedig innentől nemcsak a HR-osztály felelőssége, hanem a vezetőé is. Éppen ezért kulcskérdés a vezetői kiválasztás és képzés” – összegzi Balázs György, a Flow Csoport partnere.
Emelkedik az employer brandingre fordított büdzsé
A munkáltatói márkaépítés szerepe tovább erősödik a vállalati szektorban: a megkérdezett cégek közel fele (47%) a folyamatos gazdasági kihívások ellenére is növeli az employer branding támogatására fordított büdzséjét 2025-ben, csökkenést mindössze 7 százalékuk tervez és mindössze 2 százalék nem költ rá.
„A cégek nem véletlenül növelik employer branding büdzséjüket 2025-ben: tehetségekre mindenkinek szüksége van és ehhez láthatóság kell, no meg hitelesség. Compass felmérésünk óvatos optimizmust jelez a jövő év vonatkozásában. Többen terveznek létszámbővítést (56%), mint 2024-ben (53%), de vannak szektorok, ahol inkább a kulcsemberek megtartása van porondon. A Z generáció berúgta a munka világának ajtaját, ezzel együtt rövidültek az átlagos munkavállalói életciklusok. Hosszú távú trend a fluktuáció folyamatos növekedése, ezzel számolni kell” – összegzi az idei felmérés legfontosabb tanulságait a Brandfizz ügynökség egyik alapítója, Horváth Ádám.

„Az employer branding minden folyamatában fontos a struktúra, ha az nincs, nem tud jól működni. A folyamat segít abban is, hogy a munkáltatói márka építésre szánt büdzsét a lehető leghatékonyabban költsük el – tette hozzá Lenk István, az Eaton managing directora.
Fontos a mérés és az eredmény
Ahogy a munkáltatói márkaépítésre fordított büdzsé növekszik, úgy erősödik az igény és az elvárás afelé, hogy a vállalat, mint munkáltató egyre gyakrabban, egyre több felületen és mérhetően jelenjen meg. Amíg tavaly a fluktuáció visszaszorítása szerepelt az eredményességi mutató második helyén, addig idén a jelentkezők számának növelése után (56%) az ismertség (48%) került a lista második helyére. Az employer branding a legtöbb vállalatnál továbbra is a HR felelősségi köréhez (47,8%) tartozik és jelentősen megnőtt azoknak a cégeknek a száma (9% vs tavalyi 1%) is, ahol a munkáltatói márkaépítésért külön, önálló szakterület, vagy erre dedikált szakember felel. A vállalatok közel fele (42%) külsős, az employer branding területére specializált ügynökséget is bevon a munkafolyamatokba.
Sok a jelölt, de nem releváns
„Bár a tavalyi évhez képest a jelentkezők számában idén növekedést tapasztaltunk, a visszajelzések azt igazolják, hogy hiába több a jelentkező, nem relevánsak az adott pozícióra. Ebben van nagy szerepe a toborzóknak nem mindegy, hogy írnak meg egy hirdetést, hogy szűrik le a jelentkezőket, tisztában vannak-e azzal, hogyan lehet differenciáltan megszólítani az egyes célcsoportokat” – mondta Ruff Gabriella, a Karrier Hungária managing partnere.

AI: igény van, szabályozás nincs
A mesterséges intelligencia szerepe az employer branding területén is jelentős, a válaszadók több mint fele, 57 százaléka használ valamilyen AI-eszközt, igaz ugyan, hogy egy részük (38%) mindenféle szabályozás nélkül. A képzési igény is ezen a területen a legjelentősebb: a cégek 47 százaléka a mesterséges intelligenciával, 40 százaléka a belső kommunikáció hatékonyságának növelésével, 30 százaléka pedig az onboardinggal kapcsolatban biztosítana legszívesebben tréningeket a csapatának.
„Az idei felmérés rávilágít néhány új, például technikai fejlődéssel járó kihívásra, amellyel kapcsolatban a területen dolgozó szakemberek közös gondolkodására, összefogására van szükség. Azt látjuk, hogy 2025-ben a HR-nek a költségcsökkentés helyett a szinergia tartalékok kihasználására kell koncentrálnia” – teszi hozzá Zvezdovics Anita, a Brandfizz ügynökség másik alapító tagja.

A felmérés az alábbi linkre kattintva tölthető le:
Brandfizz Employer Branding Compass felmérés: 14 IPARÁG képviseletében, 443 cégvezető, HR- és marketingvezető, illetve munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó szakértő részvételével végzett országos felmérés, melynek célja, hogy segítsen a vállalatoknak még jobb munkahellyé válni.


