
Kitereléses ellenőrzéseken is tetten éri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
„Ilyenkor az adott autópálya, autóút teljes forgalmát kitereljük egy pihenőbe, és egyenként ellenőrizzük egyébként nemcsak a személygépjárműveket, hanem a kamionokat is, hogy van-e megfelelő, érvényes úthasználati jogosultságuk. Alapvetően ezekkel az akciókkal sem a büntetés a célunk, hanem azt szeretnénk elérni, hogy minden közlekedőben tudatosuljon, hogy a szabályokat be kell tartani” – mondja Bartal Tamás, a NÚSZ elnök-vezérigazgatója.

A mobil ellenőrzési akciók keretében a jogosultságok ellenőrzése mellett az esetlegesen korábbiakban be nem fizetett pótdíjak beszedése is megtörténik.
„Ezzel a szabályosan közlekedőket is védjük, hiszen hatékonyan lépünk fel a nemfizetőkkel szemben. Aki bliccel, itt nem tudja azt mondani, hogy nem kapta meg, vagy nem olvasta akár a tőlünk vagy a külföldi partnerünktől kapott pótdíjas levelet, vagy éppen a rendőrségtől kapott bírságot” – tette hozzá.
2025-ben a NÚSZ tovább fokozta kiterelés akcióit
Az idei évben – november végéig – harmadával több ilyen helyszíni akciót bonyolított le a NÚSZ, mint egy évvel korábban ugyanezen időszakban. Akciók keretében több mint 50 ezer járművet ellenőriztek, köztük e-matricás járműveket és kamionokat egyaránt. Idén kétszer annyi pótdíjat szedtek be ott helyben a bliccelőktől, és harmadával több visszamenőleges pótdíjat fizettettek ki az érintettekkel, mint 2024-ben. Az ellenőrzéseken beszedett pótdíjak – amelyek összege megközelíti a 100 milliót – 98 százalékát külföldi honosságú járművek üzemeltetőitől szedték be, ezért jövő évben a külföldi jogosulatlansággal szembeni fellépést tervezik erősíteni. Munkájuk a kamionokat érintően pedig 45 millió forintnyi úgynevezett megszemélyesített bírságösszeget eredményezett, amit az eljárás megindítása céljából átadtak a rendőrségnek. Az intézkedések eredményeként elsősorban azt várja a NÚSZ, hogy az érintettek a jövőben már tudatosabban használják a díjköteles útszakaszokat és gondoskodnak a megfelelő jogosultság megvásárlásáról.

A román és az ukrán bliccelők jártak pórul a leginkább
Bár 2024-ben is ezen állampolgárságú közlekedők fizették be a legtöbb pótdíjat a mobil ellenőrzési akciók keretében, idén sokkal többen és sokkal nagyobb összeget voltak kénytelenek letenni a NÚSZ-os ellenőrök „asztalára”. 2025-ben mind a románok, mind pedig az ukránok nagyságrendileg négyszer annyi pótdíjat fizettek be összesen a mobil ellenőrzési akciók során, mint egy évvel korábban.
„Akiket helyben nem tudunk elcsípni, azok sem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon, hiszen behajtó partnereink segítségével minden esetnek utánamegyünk” – fogalmazott Bartal Tamás.
Nem csak ellenőriznek: a NÚSZ-os mobil csoportoknál matricát is lehet venni
Ez azoknak jelent segítséget, akik még benne vannak a díjköteles útra való felhajtástól számított 60 percben. Szabályosan ennyi idő áll rendelkezésre a jogosultság pótlására azokban az esetekben, amikor a közlekedő elfelejtette a felhajtás előtt megvenni az autópálya-matricát. Tavaly egyébként megközelítette az ezer darabot a helyszíni matricavásárlások száma, amelyek segítségével 95 százalékban meg is úszták a pótdíj kiszabását a matrica nélkül közlekedők. Az arányok idén is hasonlóan alakultak, így a helyszínen biztosított vásárlási lehetőséggel nagyságrendileg 20 millió forintot takarítottak meg az érintettek.


