Európa is gyenge hétfőt tudhat maga mögött

18:35 Nagy veszteséggel zártak hétfőn az európai tőzsdeindexek. A nyersolaj ára 2008-as szintre emelkedett vissza, az európai szabadpiaci gázár történelmi csúcsot döntött, az arany ára 2000 dollárnál 70 dollárnyira van a rekordjától, a forint történelmi mélypontra került. A főbb európai tőzsdeindexek mélyen a negatív tartományban fejezték be a hétfői kereskedést a globális gazdasági stagflációval kapcsolatos tartós félelmek miatt.

Mérsékelt veszteséggel zárt a BUX

18:00 A reggeli gigaveszteség hétköznapi gyengüléssé szelídült hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az európai indexek mozgásával párhuzamosan. Itt olvashat a részletekről. 

Csányi Sándor szingapúri alapja is bevásárolt OTP-ből

17:00 Összesen 180 ezer OTP részvényt vásárolt múlt pénteken a Sertorius Global Opportunities Fund. A Csányi Sándor elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó szingapúri alap darabonként 10 742 forintos átlagáron jutott a pénzintézet papírjaihoz. A tranzakció összértéke 1,93 milliárd forint volt.

Kizöldült Nyugat-Európa, itthon ralizik a Mol

15:49 A délután második felére ledolgozták a nap eleji zuhanást a meghatározó nyugat-európai részvényindexek. Fél négy után a párizsi CAC 0,55 százalékos emelkedést mutat, Madridban 0,5, Milánóban pedig 0,9 százalékkal erősödtek a tőzsdemutatók. A német DAX 0,3 százalékkal, a londoni FTSE 100 pedig 0,4 százalékkal került feljebb.

Nagyot javított itthon a BUX is, amely a Mol három százalékos ralijának köszönhetően a pénteki záróértéke közelében stagnál. Az első számú magyar részvényindex nap közben öt és fél százalékos mínuszban is járt.

Veszteséges nyitás a tengerentúlon

15:36 A pesszimista nemzetközi befektetői hangulat az Egyesült Államokat sem kerülte el hétfőn. A vezető tengerentúli részvényindexek közül a Dow Jones 0,7 százalékot esett a nyitást követően, az S&P 500 pedig fél százalékos ereszkedéssel nyitotta a hetet. A technológiai részvényeket tartalmazó Nasdaq Composite ugyanakkor minimális emelkedést mutat pár perccel a kereskedés megkezdése után.

Normalizálódik a helyzet a börzéken

15:00 A Richter is pénteki záróára felé emelkedett, miután napközben 8,5 százalékos mínuszban is járt. Jelenleg 6965 forinton áll a gyógyszerrészvény. A Mol már közben 2,2 százalékkal, 2568 forintra erősödött. A BUX 0,3 százalékkal esik.

Fotó: Shutterstock

 

Nem vesz több orosz titánt a Boeing

14:49 Felfüggeszti a repülőgép alkatrészek előállításához is használt titán vásárlását Oroszországtól a Boeing. Az amerikai társaság hétfői bejelentése szerint meglévő készletei és diverzifikált forrásai révén továbbra is biztosított az alapanyag-ellátás. 

Fellélegezhet a forint is

14:10 Az euró délután kettőkor már "csupán" 393,5 forinton állt a korábbi 400 forint körüli kurzushoz képest. A Mol árfolyama a korábbi jelentős mínuszokból 1,6 százalékos  pluszba lendült, azaz 2556 forintra erősödött. Az OTP is 10 040 forintig pattant vissza, bár még ez is 3,6 százalékos csökkenés a pénteki záróárhoz képest. A Richter is visszajött több mint 8 százalékos lejtőjéről, és már csak 1,7 százalékkal csökkent, 6825 forintra. A Magyar Telekom még mindig 2,6 százalékos gyengülést mutat, és 389 forinton várja a folytatást. Varga Mihály pénzügyminiszter 14-14.30 órára tájékoztatót hirdetett. Közben Nyugat-Európában is javult a helyzet, a DAX visszaesése is 1,5 százalékra szelídült.

 

Pluszban a Mol, 10 ezer forint fölött az OTP

13:34 A gyenge délelőttöt követően kora délután rákapcsolt a Mol, 13:30-ig már közel egy százalékos pluszban, 2534 forinton kereskedtek az olajtársaság részvényeivel. Az OTP-n is enyhült az eladói nyomás, és bár ezzel együtt is 3,9 százalékos veszteségben jár, a bankpapír kurzusa ismét átlépte a 10 ezer forintos szintet.

Enyhült a nyomás a tőzsdén

13:00 Délután egy óra előtt enyhült a nyomás a tőzsdéken arra a hírre, hogy az ukrán és az orosz külügyminiszter a törökországi Antalyában találkozhat. A BUX 38 670 pontig jött vissza, ami pénteki záróértékéhez képest 4 százalékos mínuszt jelent. Az OTP ekkor 9790 forinton, a Mol 2492 forinton, a Richter 6490, míg a Magyar Telekom 389 forinton állt. Az euró 395,7 forintnál járt.

 

Szabadesésben a rubel

12:47 Az amerikai dollárért hétfő délelőtt már 133,5 rubelt kellett adni a pénteki 121 rubeles zárás után a Refinitiv adatai szerint. Az EBS kereskedési platformon a dollár/rubel 141 rubelre zuhant.

A háború miatt összeomlott a világkereskedelem

12:41 A háború miatt a néhány nap alatt összeomlott - közölte a kieli Világgazdasági Intézet (IfW). A német intézet közgazdászai már februárra 5,6 százalékos visszaesést jósolnak. "Ez a legnagyobb csökkenés a koronavírus-válság 2020 tavaszi kitörése óta. Az elmúlt hónapok fellendülési trendje hirtelen totálisan megszakadt" - tették hozzá.

 

A földgáz 80 százalékkal lőtt ki

12:28 A WTI-típusú nyersolaj 6 százalékkal, hordónként 122,7 dollárra drágult, miután a Fehér Ház közölte, hogy az orosz szállítások embargóját fontolgatja. Az európai energiaárak rekordokat döntöttek: a holland TTF-en a földgáz jegyzése 79 százalékkal, megawattóránként 345 euróra emelkedett. A hétfői gázár-emelkedés következtében a vállalatoknak drasztikusan növelniük kell fedezeti biztosítékukat a tőzsdéken, hogy folytathassák a kereskedést - írja a Bloomberg.

 

A kínai külügyminiszter kiállt a kínai-orosz kapcsolatok mellett

 

12:27 Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn kiállt országa és Oroszország kapcsolatai mellett, mondván, hogy a viszály magvát "harmadik felek vetették el".

A Big Four 3 tagja lelép Oroszországból

12:12 Az EY könyvvizsgáló cég csatlakozik a PwC-hez és a KPMG-hez, és szintén elhagyja Oroszországot – jelentették be hétfőn. A Big Four negyedik tagja, a Deloitte eddig csupán az orosz központi kormányzat szerveivel szakított. Hétfőn eddig nem nyilatkozott további szándékairól.

Tovább szakad az OTP és a BUX

12:02 Az OTP 12 előtt néhány perccel 8,4 százalékkal, 9542 forintra esett. A Mol tartja magát, 2,3 százalékos gyengülést követően 2454 forinton kötöttek vele ügyletet az imént. A Richter 7,3 százalékkal, 6440 forintra zuhant. Megindult a lejtőn a Magyar Telekom is, amellyel utoljára 3,6 százalékos mínuszban, 386 forinton jött létre kötés. A BUX 5,5 százalékkal, 38 040 pontig zsugorodott. A hazai részvénypiac forgalma megközelítette a 22 milliárd forintot.

Gyengül az euró a dollárral szemben

11:52 A dollár folytatja erősödését az euróval szemben, jelenleg már csak 1,08 zöldhasút ér egy euró. Az euró/forint továbbra is 397-398 forint között mozog, a dollár/forint 367 forint fölé emelkedett.

 

Pörög a nyersolaj jegyzése

11:35 Az energiahordozók közül az amerikai WTI-típusú nyersolaj kurzusa hordóra vetítve 5,8 százalékkal, 122,4 dollárra hajrázott, a Brenté pedig 5,6 százalékkal, 124,7 dollárra nőtt.

 

Gyengülnek a kriptodevizák, 2000 dollár fölött az arany

11:26 A kurzusa 1,8 százalékkal, 38 288 dollárra, az ethereumé 3,7 százalékkal, 2530 dollárra ereszkedett. Az arany unciájának árfolyama 1,7 százalékkal 2001 dollár fölé lőtt ki, az ezüsté 1,2 százalékkal 26 dollár fölé emelkedett.

Nincs megnyugvás a régiós parketteken

11:17 A BUX késő délelőtt 4,5 százalékkal 38 450 pontra zuhant, míg a lengyel WIG 2,2 százalékkal, a cseh PX 5,7 százalékkal, a bukaresti BET pedig 6,1 százalékkal gyengült. 

 

Ütik az európai bankpapírokat

11:08 Tizenegy óráig 10,2 százalékot zuhantak az Erste Bank részvényei, a másik osztrák pénzintézet, a jelentős oroszországi kitettséggel rendelkező Raiffeisen papírjai pedig ugyancsak közel 10 százalékkal szakadtak be. Az Unicredit 6,3 százalékos, a lengyel PKO árfolyama 10,4 százalékkal esett. Az OTP jelenleg 6,3 százalékos mínuszban jár, ezzel továbbra is 10 ezer forint alatt kereskednek a vezető hazai nagypapírral.

A forint gyengülése megtorpant

10:59 Tíz óra után a régiós valuták gyengülése megtorpant, sőt a forint és a złotyi kismértékben erősödni is tudott korábbi mélypontjához képest. Utoljára, 11 óra előtt kevéssel 397,6 forintot adtak egy euróért. Közben tovább zuhant az OTP és a Richter. Előbbi közel 7 százalékkal, 9700 forintra, utóbbi 8,4 százalékkal, 6370 forintra esett. A BUX forgalma eközben meghaladta a 15 milliárd forintot. A Mol árfolyama 1,7 százalékkal, 2470 forintra, a Magyar Telekomé 1,6 százalékkal, 393 forintra süllyedt. 

OTP részvényeket vett Csányi Sándor fia

10:49 Csányi Sándor elnök-vezérigazgató fia múlt pénteken (tehát a pénzintézet negyedik negyedéves gyorsjelentésének közzétételét követően) vásárolt 1900 törzsrészvényt, darabonként 10 446 forint átlagáron. A tranzakció összértéke így 19,5 millió forint volt. 

Áramlik az orosz földgáz Európába

10:46 A Gazprom szerint Oroszország továbbra is nagy mennyiségben szállítja a földgázt Európába az ukrán tranzitvezetékeken keresztül. A hét elején a csővezeték kihasználtsága továbbra is magas szinten maradt. Hétfőn 109,6 millió köbméter földgázt szállítanak Európába a vasárnapi 109,5 millió köbméter után - közölte Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője az Interfax ügynökséggel. Hozzátette, hogy a szállított mennyiség megfelel "az európai fogyasztók igényeinek".

 

Üde folt a Rheinmetall

10:35 Tovább erősödnek a 4iG résztulajdonos Rheinmetall fegyvegyártó cég részvényei. Délelőtt 10 után 3 százalékos pluszban, 153 euró felett járt. Február 24-én lépte át az árfolyam a 100 eurót. Relatíve jól teljesít eddig az 1,3 százalékkal, 710 forintra gyengülő 4iG-is.    

 

Von der Leyen: Az orosz gazdaság inog

10:27 Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók máris jelentős hatást fejtenek ki. "A szankciók nagyon keményen betaláltak, ez látható" - mondta von der Leyen a Deutschlandfunk rádiónak hétfő délelőtt. "Az orosz gazdaság inog, az robbanásszerűen nő, a kamatok drámaian emelkednek, a rubel szabadesésben van, a pedig már be is zárt. Ezek Putyin elnökre nézve hatalmas csapást jelentenek" - tette hozzá.

Vegyesen teljesít az olajszektor

10:15 Hiába szökött hétfőn 13 éves csúcsra az olaj ára, az olajcégek részvényei délelőtt meglehetősen vegyes teljesítményt mutatnak. Az osztrák OMV 10 óráig közel hét százalékot zuhant, a TotalEnergies árfolyama pedig 1,3 százalékkal ereszkedett. A Shell árfolyama viszont 4,8 százalékkal lőtt ki a londoni tőzsdén, a lengyel PKN 1,3 százalékot emelkedett. A Mol kisebb, két százalék alatti csökkenéssel a középmezőnyben szerepel jelenleg.

 

10:12 Megkóstolta az euró a 400 forintot, jelenleg 399 forint a váltókurzus 

 

Pánik a német tőzsdén is

10:07 A meghatározó német részvények közül a Deutsche Bank 10, az Adidas 8,7, az E.on 8,4 szzázalékkal értékelődött le.  Német elemzői vélemények szerint a zuhanás hátterében főként a nyugati országok szankciós politikájának az orosz kőolajra való kiterjesztése állhat. 

A Wizz Airtől is szabadulnak a részvényesek

10:01 Míg a BUX 10 órára 3,5 százalékos mínuszba került, a hazai részvénypiac forgalma 8 milliárd forintot tett ki. Eközben a Wizz Air Londonban 12 százalékkal, 2353 pennyre gyengült. Az euróért 10 órakor 398,7 forintot kellett adni. A Continental és BASF 7 százalék körüli mínuszba került.

 

Visszavágta az OTP célárát a HSBC

9:51 A korábbi 23 500 forintról 19 800 forintra csökkentette az OTP részvényeinek 12 havi célárát a HSBC, de a jelentős, 90 százalékos felértékelődési lehetőség miatt továbbra is vételre ajánlja azokat.

9:35 Több mint 3 százalékos mínuszba került félórán belül a BUX hétfő reggel, a magyar tőzsde vezető indexe 38 900 pont alá zuhant. Az OTP-vel utoljára közel 5 százalékos mínuszban, 9900 forint környékén kereskedtek, míg a Richter árfolyama 4,6 százalékkal, 6600 forintra esett. A Mol 2,1 százalékkal 2450 forintra, míg a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 396 forintra gyengült. 

A vezető nyugat-európai börzék sem találják a kapaszkodót. A DAX 4,5 százalékkal, a francia CAC 40 4,6 százalékkal, míg a milánói FTSE MIB 6 százalékkal került pénteki záróértéke alá.