Sikeresen lezárultak csütörtökön a 4iG 25,12 százalékos tulajdonrészének a német Rheinmetall által történő megszerzésére irányuló tranzakciók - közölte a magyar tőzsdei cég késő este. A január végén kötött megállapodások többek között Jászai Gellért Zoltán befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG, valamint a Rheinmetall között jöttek létre.

Fotó: Shutterstock

A megállapodásoknak megfelelően a Rheinmetall tőzsdén kívüli ügylet keretében 4iG részvényeket vásárolt a KZF Vagyonkezelőtől, majd ezt követően részt vesz egy mindösszesen 125 milliárd forint értékű, több lépésben megvalósuló ázsiós tőkeemelésben is, amely 670 forint kibocsátási értékű 4iG részvények forgalomba hozásával valósul meg.

A részvényvásárlás alapján csütörtökön a Rheinmetall megszerezte a KZF Vagyonkezelőtől 24 901 188 darab, a Budapesti Értéktőzsdére már bevezetett tulajdonjogát, amely 24,13 százalékos befolyást biztosít számára a 4iG-ben. Ezzel párhuzamosan egyrészt a KZF vagyonkezelő pakettje 52,78 százalékról, 28,45 százalékra csökkent, másrészt a vagyonkezelő tulajdonosának, Jászai Gellértnek a közvetett részesedése 56,87 százalékról 32,74 százalékra zsugorodott.

Tekintettel arra, hogy a Rheinmetall által végrehajtott tőkeemelés új 4iG részvények forgalomba hozatalával valósul meg, ekként a szavazati jog mértékének bejelentésére és közzétételére kizárólag az új 4iG részvények megkeletkeztetését, valamint a Budapesti Értéktőzsdére történő bevezetését követően kerülhet sor, ami jelenleg még folyamatban van. A Rheinmetall a 4iG-ben a 25,12 százalékos tulajdonrészt a teljes tranzakciósorozat lezárultával szerzi meg, amikor Jászai Gellért Zoltán közvetett tulajdona várhatóan 50,22 százalékot tesz majd ki a 4iG -ben, így befolyása jelentősen nem változik.