Június 10-én kezdi meg a tavalyi eredmény után járó, illetve az eredménytartalékból fedezett kifizetését a Budapesti Ingatlan Nyrt. (BIF) − közölte kedden a társaság. A visszaosztásból azok a részvényesek részesülnek, akik még ebben a hónapban – azaz legkésőbb május utolsó napján – vásárolnak a papírokból.

A cég közgyűlése korábban több mint 5 milliárd forint kifizetéséről döntött, amelyből egy részvényre kereken 20 forint jut. A BIF papírjaival kedden 254 forinton kereskedtek, ami alapján közel 8 százalékos hozam adódik.