BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább terjed a Marburg-vírus Afrikában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán bejelentette, hogy újabb Marburg-vírussal fertőzött emberekről kapott híreket Egyenlítői-Guineából, valamint azt közölte, hogy Tanzániában is találtak további járványgócot.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója egyúttal sürgette Egyenlítői-Guinea kormányát, regisztrálja a szervezet tudomására jutott fertőzéseket, azt vetve a hatóságok szemére, hogy a hivatalosan közölt esetek száma még mindig csupán kilenc.

A főigazgató rámutatott arra, hogy a hatóságok által jelentett hét halálos áldozatot három különböző, egymástól 150 kilométerre található tartományban regisztrálták, így a vírus vélhetően e régiók között is terjedt.

Egyenlítői-Guinea egészségügyi minisztériuma később közölte, hogy a járvány kitörése óta tizenhárom fertőzöttet sikerült azonosítani.

Egyenlítői-Guinea hatóságai februárban jelentették be a járványt, amely az első az ország történetében.

A Marburg-vírus – csakúgy, mint az ebola – denevérektől származik, és közeli érintkezés révén terjed a fertőzöttek testnedvei által vagy fertőzött felületeken, például ágyneműn keresztül. Kezelés, orvosi ellátás híján az esetek 88 százaléka lehet végzetes.

A vírus ellen nincsen engedélyezett védőoltás, de a kiszáradás elleni kezelés javítja a túlélés esélyeit.

Marburg-járványt vagy egyes eseteket korábban Angolában, Kongóban, Kenyában, Dél-Afrikában, Ugandában és Ghánában regisztráltak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.