BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására szólított fel az izraeli légitámadás kapcsán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Európai Uniót komoly aggodalommal tölti el a kedden végrehajtott izraeli légitámadásokat követően kialakult helyzet Gázában – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője kedden.

Izrael kedden újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, és palesztin illetékesek közlése szerint a támadásokban meghalt az Iszlám Dzsihád szélsőséges fegyveres szervezet három vezetője és legkevesebb hat civil, köztük gyerekek is. Az EU sajnálatát fejezi ki a polgári áldozatok, köztük a gyermekek halála miatt, és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására szólít fel.

A polgári életeket minden körülmények között meg kell védeni

– hangsúlyozta az uniós külügyi szolgálat szóvivője.

Minden felet arra ösztönzünk, hogy tanúsítson önmérsékletet, segítse a nyugalom helyreállását, és az akabai, valamint a sarm-es-sejk-i nyilatkozatban foglalt kötelezettségvállalásokkal összhangban törekedjen a politikai horizont és a regionális stabilitás megteremtésére

– tette hozzá közleményében a szóvivő.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.