Morgatni fogják a lakossági riasztórendszert – több mint félmillióan fogják hallani
A lakossági riasztórendszer (Monitoring és Lakossági Riasztó – MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett morgatópróbájára kerül sor hétfő délelőtt 11 órától; ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap közleményben a közösségi oldalán.
A tájékoztatás szerint a MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala vármegyében és Budapesten építették ki.
Ennek során 768 lakossági riasztótájékoztató, illetve 419 monitoringvégpontot telepítettek. A rendszer segítségével mintegy 517 ezer ember riasztható – számoltak be. Az év hátralevő részében tervezett szirénapróbák időpontjairól az OKF honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.


