Kedden délelőtt még inkább csak fátyolfelhők zavarják a napsütést, majd délután északnyugat felől vastag felhők érkeznek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar – írta a Köpönyeg.hu. Eleinte a déli, délutántól az északnyugati szél erősödik meg. 26 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán a csapadékos hajnal és a párás reggel után, napközben már sok napsütésre, száraz időre számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke 24 és 29 fok között alakul. A délies szél néha megélénkül.
Csütörtökön a napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és délutántól északnyugaton, északon már zápor, zivatar is kialakul. A szél északnyugatira fordul és egyre jobban megélénkül. 30 fok körüli hőség lesz.
Pénteken az ország nyugati felén az erősen felhős égből többfelé várható eső, zápor, zivatar. Keleten még kitart a napos, meleg idő. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen erősödik meg. Nyugaton 25, keleten 30 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.
Szombaton kelet felé mozog a csapadéksáv, ezért már országszerte valószínű eső, zápor, zivatar. Felhőszakadások is lehetnek! Erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél. Erős lehűlés várható, a tartósan esős tájakon 20 fok körül marad a maximum.
Vasárnap a viharossá fokozódó szél hatására csökken a felhőzet, felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel. 24-25 fokos, mérsékelten meleg idő várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.