Keményen készülnek Houstonban a magyar űrhajósok
Űrhajóstársakkal és tapasztalt asztronauták segítségével készül az űrutazásra Kapu Tibor és Cserényi Gyula, a Hungarian to Orbit (Hunor) magyar űrhajósprogram két űrhajósjelöltje, akik Houstonból, az Axiom Space Ax–4 bázisról adtak videóinterjút a Kossuth rádiónak.

Az űrhajósjelöltek kiképzése augusztusban kezdődött meg Houstonban, a NASA Johnson Űrközpontjában. Az Ax–4 misszió Floridából indul majd a világűrbe – a tervek szerint tavasszal – a SpaceX Falcon–9 indítórakétáján, a Dragon űrhajóegység fedélzetén, és a négy űrhajós a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson.
Az űrhajósjelöltek elmondták, hogy nagyon mozgalmasak a napjaik Houstonban, kiképzésük professzionális, időbeosztásuk jól meg van tervezve. Képzésükben három intézmény vesz részt: a NASA, az Axiom és a SpaceX. A NASA kifejezetten az űrállomáson való életre készíti fel őket, a SpaceX az űrállomásra való feljutással kapcsolatos felkészülésért felel, az Axiom pedig a küldetés további feltételeinek biztosításáért. Cserényi Gyula szerint az otthoni képzés nagyon jó alapot nyújt a kiképzéshez.
Egy porszívózás is összetett feladat az űrhajósnak
Kapu Tibor arról beszélt, hogy amikor először beszállt a SpaceX Dragon kapszulájának életnagyságú makettjébe, túl szűknek találta, arra gondolt például, hogy miként tudják majd levenni a szkafandert, miközben négyen lesznek egy kis térben összezárva. Cserényi Gyula megjegyezte, hogy a NASA képzésének fontos eleme a hétköznapi funkciókra, például ételkészítésre, mosakodásra, mellékhelyiség használatára, pakolásra, beágyazásra való felkészítés. Ezek az alapvető, nagyon egyszerűnek tűnő dolgok fent jóval nehezebbek, egy-egy feladat elvégzéséhez 35 lépéses utasítást kaptak.
Kapu Tibor úgy vélte, az a leglenyűgözőbb az egész képzésükben, hogy
az evéstől az alvásig mindent újra kell tanulniuk.
Példaként említette a takarítást. Még egy porszívózás is nagyon összetett feladat az űrben, engedélyt kell kérniük hozzá a földi személyzettől is akár, pedig fontos felporszívózni a morzsákat, mert a súlytalanság állapotában a légáramba belekapaszkodva eltömíthetik a szűrőket vagy belerepülhetnek az űrhajósok szemébe.
Az űrállomás fedélzetén minden olyan alapvető életkörülményt meg kell teremteni, ami a Földön adottnak tekinthető.
Tehát létre kell hozni egy légáramlatot, ami elviszi tőlünk a testhőt, meg kell oldani azt, hogy a mi kiizzadt és kilélegzett páránk szintén eljusson a szűrőrendszerekbe
– sorolta a kihívásokat Kapu Tibor.
Az étkezésről szóló kérdésre válaszolva Kapu Tibor elmondta, hogy van egy 200 tételből álló menüsor, amelyet a NASA űrhajósai az űrállomás fedélzetén fogyaszthatnak. A személyzetnek az űrutazás előtt ki kell próbálnia az ételeket. Felidézte, hogy az első nehezebb pillanatuk az volt a kiképzésen, amikor kicsi darabokban ugyan, de egymás után hetven ételt kellett megkóstolniuk.
A magyar űrhajós mellett az Ax–4 misszió négyfős legénységének tagjai lesznek még: Peggy Whitson amerikai, Shubhanshu Shukla indiai és Slawosz Uznanski lengyel űrhajós. Kapu Tibor elmondta, hogy a parancsnoki tisztséget Peggy Whitson tölti be, a pilóta Shubhanshu Shukla lesz, Uznanski pedig vele együtt küldetés-specialistaként szolgál majd. Peggy Whitson parancsnokot méltatva arról beszélt, hogy ez lesz az ötödik űrutazása, eddig 675 napot töltött az űrben, nagy szaktudással, óriási tapasztalattal és munkabírással rendelkezik.