Ingatlan

A NAV kedvezne a más településen lakást bérlőknek

A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját.

A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.

Az, aki például Budapest III. kerületében levő garzonját bérbe adja, és a főváros XX. kerületében, a munkahelyéhez közel bérel lakást, nem csökkentheti a bérbeadásból származó bevételét – mutat rá az adóhatóság.

Fotó: AFP

Amellett, hogy a bérbe adott, és a bérelt lakás nem lehet azonos településen, a bevétel csökkentésének feltétele az is, hogy

  • a bérbeadás, illetve a lakásbérlés időtartama meghaladja a 90 napot,
  • a magánszemély más tevékenységből származó bevételével szemben ne számoljon el költséget a bérelt lakásra,
  • továbbá, hogy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítsék meg.
  • A bevétel csak az azonos évben megfizetett bérleti díjjal csökkenthető.

    NAV bérlő bérlés bevétel lakás bérelt lakás
    Kapcsolódó cikkek