BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az egész országban csökkent a lakáspiac forgalma

Látványosan, 28 százalékkal esett vissza 2019-ben az ingatlan-adásvételek száma a NAV – még nem teljes körű – adatai szerint 2018 azonos időszakához képest. A legnagyobb csökkenés Budapesten látható, míg a megyeszékhelyeken és a kisebb városokban enyhébb volt a visszaesés, a községekben pedig 10 százalék alatt maradt a lassulás üteme – olvasható a legutóbbi OTP Lakóingatlan Értéktérképben. Az elemzés a legfontosabb forgalmi változások okait is feltárja.

Vegyes kép rajzolódik ki a legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép budapesti fejezetéből. A fővárosban a X. kerületben mérték a legkisebb, 22 százalékos forgalomcsökkenést a múlt évben, ami jóval elmarad a bőven 30 százalék feletti átlagtól, miközben három peremkerület, a XVIII., a XXII. és a XXIII. esetében az 50 százalékot közelítette a visszaesés mértéke.

A budapesti forgalmi adatok erőteljes visszaesésének oka egyrészt az egyensúly feletti árszint elérése, másrészt a 2019 közepétől jegyezhető Magyar Állampapír Plusz volt, ami befektetési célú vásárlók tömegét vonhatta el a fővárosi lakáspiacról. Az egyes kerületek közötti markáns eltéréseket számos tényező alakította. A X. kerület eredményében például az is szerepet játszott, hogy ott tavaly több nagy beruházás lakásaira kötöttek rövid idő alatt végszerződést, ami be is került az adatbázisba. Hasonló összefüggés látható a XIII., a IX., a IV., a VIII. és a XI. kerületnél is

– mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A megyék közül a legnagyobb, 33 százalékos csökkenést Hajdú-Biharban mérték, és 25 százalékot meghaladó visszaesés volt emellett Baranya, Pest, Tolna, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is. Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont csak 15 százalék alatti mértékben esett vissza a tranzakciók száma. Jelentős a szórás a megyeszékhelyeknél: míg Debrecenben 40 százalékkal kevesebb lakáseladást jegyeztek be, mint a megelőző évben, Zalaegerszegen csak 8 százalékos volt a visszaesés. A községek lakáspiaci forgalmát ehhez képest csak minimális lassulás jellemezte. Az OTP Jelzálogbank elemzője szerint a forgalmi adatok változásában továbbra is évek óta megfigyelhető, általános trend érvényesül.

Fotó: MTI / Jászai Csaba

Az egész országra jellemző az utóbbi években, Budapestet is beleértve, hogy a lakáspiaci forgalom súlypontja áthelyeződik az olcsóbb területekre. A vidéki adatok is azt mutatják, hogy megnövekedett a kereslet a megyeszékhelyek közelében található, kedvezőbb áron elérhető lakóhelyek iránt, valamint a befektetési céllal vásárlók is kezdik felfedezni a kisebb városokat. A községekben volt a legalacsonyabb a forgalom átlagos visszaesése, aminek az az oka, hogy a tavaly nyár óta elérhető falusi CSOK fellendítette a keresletet a frekventáltabb kistelepülések lakáspiacán

– összegezte az elemzés főbb megállapításait Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az OTP Lakóingatlan Értéktérképből az is kiderül, hogy 2019 második félévében megtört a lakásárak 22 negyedéven át tartó folyamatos növekedése, de az év egészében így is 20 százalék körüli volt a drágulás a lakóingatlanok piacán. Területi bontás szerint vizsgálva az árváltozásokat, látható, hogy Budapesten tavaly is elsősorban az olcsóbb, illetve a külsőbb kerületek drágultak legjobban. A fővárosi árrangsort továbbra is az V. kerület vezeti, míg a vidéki megyeszékhelyek között a különböző beruházások miatt keresettebbé vált Debrecen áll az élen.

A most zajló folyamatok alapján idén további látványos forgalomcsökkenés várható a lakáspiacon. Optimista forgatókönyv szerint azonban Budapesten akár már jövő év elejére visszaállhat a 2019-es szint, míg a vidéki piac várhatóan egy kis késéssel követheti ezt a trendet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.