Ingatlan

Garzonban gondolkodnak az egyetemisták

Az ingatlan.com elemzése alapján a lakásbérlés helyett megfelelő alternatíva lehet egy garzonlakás megvásárlása is.

A felvételi ponthatárok kihirdetése után több mint 68 ezer diák kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait. Az egyetemisták, főiskolások és fiatal munkavállalók számára az első, kisebb alapterületű garzonlakás megvásárlása is a bérlés alternatívája lehet, mivel a lakásárak emelkedése számos városban megállt vagy lelassult – áll az ingatlan.com és a banki ajánlatokat naprakészen bemutató money.hu legfrissebb elemzésében.

Több mint 28 ezer hirdetés adatai alapján kiderül, hogy mennyibe kerültek július végén az egyszobás lakások Budapesten és a többi egyetemvárosban, valamint az, hogy a megyeszékhelyeken az adott megyére vonatkozó, hivatalos KSH-adatok szerinti átlagfizetéshez képest mekkora lakáshitelt tudnak felvenni az érintettek.

27 millió a vízválasztó

A legfrissebb adatok szerint Budapesten az egyszobás lakások árának középértéke 27 millió forintot tett ki.

Vagyis a kínálatban szereplő eladó lakások fele ennél olcsóbb, a másik fele pedig drágább.

„Ez több mint 1 millió forintos csökkenést jelent éves összevetésben, a járvány előtti, februári árakhoz képest pedig félmillió forinttal alacsonyabb szintet jelent. Az árcsökkenésnek több oka van. A befektetési célú vásárlók egy része már a múlt év közepén eltűnt a piacról, amit felerősíthet a rövid távú lakáskiadás küszöbön álló szabályozás is. A 2014 végén indult fővárosi lakásdrágulási ciklus végéhez ért, emellett a koronavírus-válság okozta bizonytalanság következtében is sokkal óvatosabbá váltak a vásárlók. Az alacsonyabb árak miatt például a szülői támogatással vagy megtakarítással rendelkező fiatalok nagyobb részben jelenhetnek meg a garzonlakások vásárlóiként” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője hozzátette: „Ezt a folyamatot a lakáshitel-kamatok alakulása is segíti. Budapesten az idei első negyedévben 317 ezer forint volt a nettó átlagfizetés. Ha ennek a fizetésnek az egyharmada törlesztésre megy, akkor a legkedvezőbb, végig fix kamatozású 20 éves lakáshiteleket alapul véve 17 millió forintot vehetnek fel az érintettek. Bár a vonatkozó szabályok szerint ekkora jövedelem mellett akár a nettó átlagfizetésük 50 százalékáig is eladósodhatnak a hitelfelvevők, ám nem érdemes a maximumig elmenni, mert akkor nagyon feszített lehet a családi költségvetés.”

Fotó: Eurocomm-PR Budapest

Élen az V. kerület

Az ingatlan.com adatai szerint

a legdrágább városrész Budapesten belül az V. kerület,

ahol több mint 44 millió forint a garzonok középértéke a kínálati piacon. A legolcsóbb pedig a XX. és XXIII. kerület, azaz Pesterzsébet és Soroksár, itt 20,8 millió, illetve 20,3 millió forintba kerülnek az egyszobás lakások. A lakáspiaci kereslet szempontjából a legnépszerűbb városrészek közé tartozó XIII. kerületben levő garzonoknál 27,4 millió, Újbudán – azaz a XI. kerületben – 31,4 millió forintnál volt július végén a garzonlakások középértéke.

Garzonpiac a többi egyetemvárosban

A megyeszékhelyeken, köztük a legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, az egyszobás lakások középértéke 19,3 millió forint volt a kínálati piacon.

Szegeden 17,9 milliót, Miskolcon viszont 10 millió forintot kértek érte a tulajdonosok. Ezzel szemben Győrben a 19,9 millió, Pécsen pedig 14,9 millió forintos árszinttel találkozhatnak a lakásvásárlást tervezők.

A hivatalos – idei első negyedéves – megyei átlagfizetések alapján Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében 197-270 ezer forint volt az átlagfizetés. Amennyiben ennek az összegnek maximum 35 százalékát költik az érintettek törlesztésre, akkor 10-14 millió forint körüli lakáshitelt is kaphatnak. Bár elképzelhető, hogy a nettó bérek alapján Miskolcon például a teljes hitelösszegből kijöhet egy garzonlakás, ám a bankok a lakás teljes árára nem adnak hitelt.

Milliókra lehet szükség a hitelfelvételhez is

A jogszabályok szerint ugyanis lakáshitel felvétele esetén az ingatlan értékének minimum 20 százalékát a vevőknek kell biztosítania önrész formájában. A bankok viszont ennél nagyobb összeget is elvárhatnak. Az ingatlan.com adatai alapján ezért július végén Budapesten legalább 5,4 millió, Debrecenben 3,9 millió, Győrben pedig 4 millió forintos önrészre van szüksége egy átlagos garzonlakás vevőjének. Szegeden és Pécsett pedig minimum 3,6 milliós, illetve 3 milliós saját erővel kell rendelkezniük a vásárlóknak. Az önrész bizonyos esetekben kiváltható azzal, hogy a kiszemelt lakás mellett egy másik ingatlant, mondjuk a szülőkét bevonják pótfedezetnek. A lakáshitelek feltételei azonban akár hétről hétre változhatnak, ezért fontos – akár szakértők segítségével – alaposan körülnézni a piacon. A money.hu lakáshitel-kalkulátorával például össze lehet hasonlítani a különböző pénzintézetek ajánlatait és hitelfeltételeit, így a vevők kiválaszthatják azokat a lakáshiteleket, amiknek a feltételeit teljesíteni tudják.

lakás garzon egyetem money.hu kiadó ingatlan ingatlan.com egyetemváros
Kapcsolódó cikkek