BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lakásfelújítások terén nincs válság

A lakosság rövid távú (éves) lakásfelújítási és korszerűsítési tervei 2020 augusztusában az egy negyedévvel korábbihoz képest érezhetően erőteljesebbé váltak – derül ki a GKI és a Masterplast 2020. augusztusi felmérésének eredményeiből. Mindez éves alapon is pozitív elmozdulást jelent. Ezek szerint a koronavírus okozta járvány negatív hatása a lakásfelújítások terén egyáltalán nem érezhető. A következő egy évben a lakossági szándékok szerint a magyar lakásállomány csaknem 13 százalékán végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat.

A lakosság lakásfelújításokra és korszerűsítésekre vonatkozó 2020 harmadik negyedévi rövidtávú (azaz a következő egy évre vonatkozó) várakozásai negyedéves és éves alapon is javultak. Azaz jelenleg az idei második, illetve a tavalyi harmadik negyedévhez képest is valamivel többen fontolgatják lakásuk felújítását. A koronavírus okozta járvány és annak következményei a lakás-felújítási piacra tehát egyáltalán nem hatott negatívan, sőt.

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 13 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására (biztos vagy valószínűleg).

Ha e tervek megvalósulnak, akkor egy éven belül közel 500 ezer körüli lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat.

A legerőteljesebb felújítási szándék a családi házak lakói körében van jelen, ezen háztartások mintegy 16 százaléka (azaz lényegében minden hatodik ház) lehet érintett. Ezzel szemben a legkisebb korszerűsítési kedv a panellakásokban élők körében tapasztalható – alig 8 százalékuk hajlandó erre. A tégla építésű társasházakban lakók tervei valahol e kettő között helyezkednek el.

Fotó: újHÁZ Centrum

Budapesten a megkérdezett háztartások 11, a megyeszékhelyeken és az egyéb városokban 13-13, illetve a községekben 16 százaléka készül felújításra.

Ez utóbbi esetben vélhetően a falusi csok év elejétől hatályos szabályai jelentenek némi ösztönző erőt. Hazánk régiói közül a közép-magyarországiban, a közép- és nyugat-dunántúliban valamint a dél-alföldiben várható az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység.

A legjelentősebb aktivitás azoknál a háztartásoknál valószínű, ahol a háztartásfő 30-49 év közötti. Az ennél fiatalabbak és idősebbek körében jóval ritkábbak a felújítási tervek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.