Ingatlan

Két osztalék is érkezhet jövőre a DH-tól

Kirobbanó formában van mai gyorsjelentése szerint az ingatlancég, melynek menedzsmentje a vártnál jobb eredmények miatt tesz kedvező javaslatot a közgyűlésnek.

Erős negyedévet tudhat maga mögött a jutalékokból élő Duna House és a koronavírus-járvány ellenére a harmadik negyedévben több mint 2,2 milliárd forint árbevételre tettek szert csoportszinten. A ma reggel publikált gyorsjelentés szerint

ez 11 százalékkal magasabb összeg a tavalyi ilyenkorinál, emellett pedig a cégcsoport EBITDA-ja 419 millió forint lett, ami öt százalékkal magasabb, mint egy éve.

Az üzleti beszámoló kitér a cég osztalékpolitikájára. A társaság igazgatósága a járvány első hulláma idején döntött úgy, hogy a tavalyi eredmények után nem fizet osztalékot. A 450 millió forintos tételből pedig tartalékot képzett.

Fotó: Vémi Zoltán/VG

A menedzsment viszont a vártnál jobb eredmények hatására javasolni fogja a jövő januári rendkívüli közgyűlésnek a tavalyi eredmények terhére történő kifizetését. Emellett a jelentés szerint a 2020. év eredményéből osztalékpolitikájának megfelelően tervez osztalékot fizetni a cégcsoport igazgatósága, így jövőre akár két osztalékot is kifizethet az ingatlanközvetítő a befektetők részére.

A cégvezetés a megjelent július-szeptemberi időszak értékelésében optimista várakozásokat fogalmazott meg 2020 egészéről.

Úgy látják, hogy a konszolidált tisztított core adózott eredmény meg fogja haladni az egy milliárd forintot. A DH a MyCity Residence ingatlanfejlesztési projekt értékesítéséből a következő negyedévekben még mintegy 330 millió forint bevételre tehet szert, a Forest Hill lakásprojektek kivitelezésének befejezése pedig a járványhelyzet miatt jövő tavaszra tolódott ki.

A Duna House papírjainak kurzusa a Budapesti Értéktőzsde többi ingatlanpapírjával párhuzamosan hét közepén kezdett határozott drágulásba. Tegnap kisebb korrekciót követően a cég részvényeinek kurzusa nem sokkal a szerdán elért 344 forintos szint alatt zárt.

osztalék Duna House ingatlanközvetítő gyorsjelentés
Kapcsolódó cikkek