Több utazásra is számíthat, aki az agglomerációba költözik
Míg 2009 és 2019 között Budapest lakossága majdnem húszezerrel csökkent, az agglomerációban szinte minden településen nőtt a népesség. A bővülés összességében meghaladta a 85 ezret, ez több mint 10 százalékos emelkedés tíz év alatt. Legnagyobb mértékben a kicsi déli települések lakossága bővült, majdnem 30 százalékkal. A népességnövekedésben települési szinten 58 százalékkal Délegyháza vezetett – mutattak rá a Takarék Index elemzői.
A Takarék Index vizsgálata szerint a budapesti agglomeráción belül a nyugati szektor nagy települései számítottak a legdrágábbnak, ott kétszer annyit kellett fizetni a lakások négyzetméteréért, mint a legolcsóbb keleti kistelepüléseken. Míg az előbbiek esetében átlagosan 569 ezer forint, az utóbbiak esetében csak 274 ezer forint a négyzetméterenkénti ár. Települések szerint vizsgálva a legtöbbet Üröm és Budaörs esetében kellett fizetni, négyzetméterenként 630 ezer forint felett voltak a fajlagos árak 2019-ben.
A budapesti agglomeráció ingatlanárai átlagosan 79 százalékkal növekedtek 2009–2019 között, messze elmaradva a 135 százalékos fővárosi áremelkedéstől. A leginkább az északnyugati szektor drágult (86 százalék), de nem sokkal maradt el az északi (84 százalék) és a nyugati (82 százalék) szektor sem. A legkevésbé a délkeleti szektorban nőttek az árak, itt 68 százalékos volt a változás mértéke.
A Takarék Index elemzői vizsgálata arra jutott, hogy még a leggyorsabban elérhető északi nagytelepülések ingázói is több mint kilenc napot töltenek tömegközlekedési járatokon átlagosan évente. A nehezebben elérhető északnyugati kistelepülések esetében pedig több mint 22 napra nő az utazásra fordított idő, amely erőteljes negatív kapcsolatot mutat a lakásárakkal. A közösségi közlekedést vizsgálva, a 30 perc alatt elérhető településekhez képest a 30-40 perc alatt elérhetők ingatlanjai jellemzően 77 ezer forinttal voltak olcsóbbak négyzetméterenként, 40-45 perc menetidőnél a különbség már közelítette a 150 ezer forintot, míg a 60 perc alatt elérhető helyszín 185 ezer forinttal bizonyult olcsóbbnak. A közúti elérhetőség időtartama is befolyásolja az árakat: ahonnan a fővárosi Erzsébet tér csak 45-50 perc alatt közelíthető meg 40-45 perc helyett, ott átlagosan 74 ezer forinttal olcsóbban lehetett 2019-ben ingatlant vásárolni, az 50-60 perces menetidőhöz pedig már százezer forintos különbség társul.
Húsz perc plusz
150
ezer forint mínuszt jelent négyzetméterenként


