Ingatlan

Még olcsóbbak lettek a kiadó lakások, de nem mindenhol

Budapesten majdnem minden tizedik ingatlan kiadó volt 2020-ban.

Még olcsóbbak lettek a kiadó lakások, de nem mindenhol. Budapesten majdnem minden tizedik ingatlan kiadó volt 2020-ban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com közös felméréséből.

  • Az országos lakbérindex szerint tavaly decemberben 11 százalékkal olcsóbban lehetett kivenni egy-egy albérletet.
  • Budapesten éves szinten több mint 14 százalékkal csökkentek az albérletárak, míg Pest megyében jóval visszafogottabb, 2,6 százalékos volt a visszaesés.
  • Bár az ország nagyobb részén szintén csökkenés következett be, az észak-magyarországi és észak-alföldi térségben lévő albérletek kivételek: ezeknek a bérleti díja 3,6, illetve 1,4 százalékkal nőtt.
  • Az ingatlan.com adatai szerint a fővárosban az összes lakás 9 százalékát hirdették kiadásra 2020-ban.
  • Az albérletek aránya az V., a VI. és a VII. kerületben volt a legmagasabb, ahol minden harmadik-ötödik lakás megjelent az ingatlanhirdetési portálon.

    Még lejjebb ereszkedett a kiadó lakások bérleti díja a múlt év utolsó hónapjában – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexből, amely több mint 80 ezer hirdetés adatai alapján bemutatja azt is, hogy 2020-ban a fővárosi kerületekben a lakásállományhoz képest mennyi volt a kiadó lakások aránya az ingatlanhirdetési portálon.

    Decemberben az országos albérletárak 1,3 százalékkal mérséklődtek novemberhez képest, az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva pedig 11 százalékos volt a csökkenés.

    Fotó: Getty Images

    Voltak kivételek

    December volt sorrendben az ötödik hónap, amikor csökkent az országos lakbérindex, és a fővárost sújtja legjobban az albérletpiaci keresletcsökkenés

    – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

    Éves szinten a fővárosi albérletárak 14,3 százalékkal estek vissza. Pest megyében viszont csak 2,6 százalékkal. Az eltérés részben azzal magyarázható, hogy a fővárosi albérletáresés jóval magasabbról indult, és a befektetőknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a koronavírus okozta helyzethez és a külföldi turisták hiányához. Pest megyében nem volt korábban olyan mértékű áremelkedés, ráadásul a kínálat is szűkösebb volt – fejtette ki Balogh László.

    Az ország nagy részében szintén csökkentek a bérleti díjak. Ezzel szemben az észak-magyarországi és észak-alföldi városokban található albérletek drágulást mutattak éves szinten: előbbiek 3,6, utóbbiak 1,4 százalékkal kerültek többe – írják.

    Mekkora a fővárosi albérlettorta?

    Az adatokból kiderül az is, hogy tavaly az összes budapesti lakás 9 százalékát hirdették kiadásra, ám a kerületek között hatalmas különbségek voltak. 2020-ban majdnem 925 ezer lakóingatlan szerepelt a nyilvántartásban, amiből több mint 80 ezer megjelent kiadóként az oldalon a tulajdonosok és ingatlanközvetítők kínálatában.

    (A kiadóként meghirdetett ingatlanok aránya nem a hirdetések számából lett kalkulálva, hanem a csoportosított nézet alapján, ahol a hirdetések ingatlanonkénti csoportosításban látszanak.) Fotó: ingatlan.com/KSH

    Az V., a VI. és a VII. kerületben az összes lakás 21-30 százalékára kerestek bérlőt a tulajdonosok. Jelentős – 11-16 százalékos volt – az albérletek aránya az I., a II., a VIII., a IX. és a XIII. kerületben is. A legnagyobb arányban az V. kerületben adták ki a lakásokat: itt az összes lakás 30 százaléka jelent meg tavaly kiadó ingatlanként a portálon.

    A többi budapesti városrészben ugyanakkor 10 százalék alatt maradt a kiadó lakások aránya. A külső kerületben pedig sokkal szűkebb a kínálat, mivel az összes lakás alig 2-3 százalékát hirdették meg kiadásra 2020-ban.

    Az a tény, hogy tavaly majdnem minden harmadik belvárosi lakást kiadásra hirdettek meg, részben nem meglepő, mivel a KSH adatai alapján 2019-ben a vevők 30 százaléka külföldi volt a belső kerületekben, illetve 2015 és 2019 között a fővárosi lakásvásárlók 30-40 százaléka befektetési céllal keresett ingatlant – értékelte az adatokat a szakértő.

    Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
    Kapcsolódó cikkek