Az összes település- és ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke a harmadik negyedévben, mutatta ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítése. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, hogy a használt házak esetében 2,6, a paneleknél 1,9, míg a téglalakásokat érintő tranzakcióknál 0,8 százalékkal nőtt az alku mértéke az előző negyedévhez képest.

Lakásépítkezés, lakáskulcs, átadott lakás, ház illusztráció. foto: Vémi Zoltán
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A használt házak esetében ismét 10 százalék fölötti árengedményt tud elérni a vevő. 

Az alku középértéke a július–szeptember közötti időszakban 10,1 százalékra emelkedett. 

Ilyesmi utoljára a Covid-világjárvány tetőzése alatt, a 2020-as év második negyedévében fordult elő, de akkor is csupán átmenetileg. Ezúttal azonban várhatóan a következő negyedévben is tartósan tíz százalék fölött marad az árengedmény mértéke, vagyis a megváltozott körülmények miatt újra helyzetbe kerültek a vásárlók

– kommentálta a piaci fordulatot a szakember.

A legnagyobb emelkedést a külső pesti kerületekben mérte az Otthon Centrum, ahol a 12,7 százalékos, átlagos árengedmény a duplája az előző negyedéves értéknek. Kicsivel 10 százalék felett volt az alku mértéke a 25 ezer főnél kisebb településeken (10,3 százalék), valamint a megyei jogú városokban is. Az agglomerációban és a régióközpontokban 9, Budán 8,4 százalék a teljes árengedmény. A legtöbb térségben 3-4 százalékkal emelkedett az alku mértéke az előző negyedévhez képest.

Rövidesen lejár az határideje, aki pályázna, sietnie kell

Már csak két hónapig, 2022 végéig van lehetőség pályázni a 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatásra. Benyújtani a felújítás megvalósítása után lehet.

A panellakások esetében mért, 6,1 százalékos átlagos árengedmény 1,9 százalékkal magasabb az előző negyedévinél. Ebben a kategóriában ekkora mértékű árengedményre ugyancsak a Coviddal terhelt év elején volt példa legutóbb. Jelentősebb alkura akkor a világjárvány miatt volt lehetőségük a vevőknek, míg 

a mai piacot az energiaárak drasztikus emelkedése befolyásolja. 

Ugyan a távhő ára változatlan, de a változás szele a jelek szerint már elérte ezt a kategóriát is, hiszen a korábbinál nagyobb árengedményt tudnak elérni a vevők – összegezte az adatokat Soóki-Tóth Gábor.

View,Of,A,Real,Estate,Agent,Delivers,Keys,To,Young
Fotó: Shutterstock

Az alku mértéke településtípusonként 5,1–7,4 százalék között alakult. Budapest belvárosában, valamint a megyei jogú városokban 7, a régióközpontokban 6, Budán és a külső pesti kerületekben 5, míg az agglomerációban 5,6 százalék volt a teljes árengedmény átlagértéke a panellakásoknál. Utóbbi térségben emelkedett leginkább az alku mértéke, ami 2,8 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben. A többi térségben 2 százalék körüli emelkedést mutatott ki az Otthon Centrum összegzése.

Megélénkült a fővároson belüli költözési kedv

Tavaly nemcsak a Budapestet elhagyók és oda beköltözők száma nőtt meg, hanem a fővároson belüli költözési kedv is jelentősen emelkedett.

A használt téglalakások esetében 6,1 százalékos a teljes alku mértéke, ez azonban az előző negyedévhez képest csak 0,8 százalékos emelkedést jelent. Egyelőre itt érezhető a legkisebb változás, ez az érték a tavalyi negyedik negyedévben volt utoljára ennél magasabb.

Soóki-Tóth Gábor külön kiemelte a szerződéskötéskori alku lehetőségét. 

Ez a használt házak esetében 6,3 százalék, a paneleknél 3,6 százalék, a használt téglalakásoknál 3,5 százalék. 

Ez azt jelenti, hogy az eladók konkrét vevő esetén az árengedmény nagyobb részét (akár 60 százalékát) is hajlandók szerződéskötéskor megadni. Általános szabály, hogy a készpénzes vevők többet tudnak alkudni és előnyük a jelenlegi piaci helyzetben várhatóan tovább nő, de a hitelképes vásárlók is a korábbinál jobb pozícióba kerülhetnek a következő hónapokban.