BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb hírek jöttek az ingatlanpiacról: most a vevők járnak igazán jól

A lakáspiac visszaigazolta, amit a kereslet és a kínálat alakulásából már korábban is sejteni lehetett – csaknem három százalékkal lettek olcsóbbak a használt ingatlanok.

A lakáspiac visszaigazolta, amit a kereslet és a kínálat alakulásából már korábban is sejteni lehetett, vagyis hivatalosan megindult a lakásárak csökkenése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a múlt év utolsó három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára.

20221013 Budapest 
Cordia  a Futureal csoport lakóingatlan-fejlesztő   
Lakásépítés  Corvin sétány 

Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
20221013 Budapest Cordia  a Futureal csoport lakóingatlan-fejlesztő   Lakásépítés  Corvin sétány Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
2022 utolsó negyedévében 2,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A KSH-hoz eddig beérkezett adatok szerint a forgalom legalább tizedével esett vissza tavaly a 2021-es lakáseladásokhoz képest. A 2022 első negyedévében regisztrált 3,5 százalék után a másodikban és harmadikban több mint 10 százalék, az utolsó három hónapban pedig már 20 százalék volt az elmaradás a 2021 azonos időszakához viszonyítva.

Az elmúlt évben az eladott lakások 6,5 százaléka volt új építésű, miközben egy esztendővel korábban még 7,5 százalék volt ez az arány.

A szakértők szerint a kínálati piacon már tavaly ősszel látni lehetett, hogy a múlt év utolsó negyedévében a használtlakás-árak szerény mértékben csökkenhetnek.

A KSH által mért negyedéves szintű árcsökkenés ellenére éves összevetésben még közel 17 százalékos drágulásról volt szó 2022 végén. Fontos az is, hogy a hosszú távú adatok alapján, vagyis 2015-höz képest két és félszeresére nőtt a használt lakások ára

– ismertette Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, hogy 2022-ben az előzetesnek számító adatok szerint 120 ezernél is több lakás cserélt gazdát Magyarországon, ezen belül 112 ezer használt lakás adásvétele történt meg. Ez a várakozásoknak megfelel ugyan, ám nem éri el a 2021-es 161 ezres, illetve 149 ezres adatokat.

A szakember arra is kitért, hogy a jelenlegi trendekből arra következtethetünk, hogy 2023-ban is folytatódhat az árak mérsékelt visszaesése.

Az eladó ingatlanok mennyisége viszont továbbra is dinamikusan nőtt. A portál nyilvántartása szerint januárban még csak 124 ezer lakóingatlant kínáltak eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, április végére viszont már 138 ezerre emelkedett a számuk. Az országban továbbra is komoly eltérések láthatók.

Az Ingatlan.com adatai szerint az idei év elejéhez képest számos településen 3 százalékot meghaladó árcsökkenés következett be. A fővárosi agglomerációban például Diósdon, Tökölön vagy éppen Nagykovácsiban 6,5–9,6 százalékkal csökkent az eladásra kínált családi házak átlagos négyzetméterára. A Balaton déli partján lévő Fonyódon 6 százalékkal kerültek lejjebb, a nyugati határnál lévő Rajkán ugyancsak 6 százalékkal mérséklődtek az árak az eladó házak esetében.

Balogh László úgy látja, egyelőre visszafogott maradhat a használt lakások piaca, de a vásárlók továbbra is jó alkupozícióban vannak a visszaeső kereslet miatt. A lakáspiaci árak csökkenése a vevők egyre nagyobb energiatudatossága és a lakáshitelek magas kamatszintje miatt idén is folytatódhat.

A KSH elemzéséből kiderül, hogy az év végi árcsökkenés nem magyar sajátosság,

az európai uniós tagállamok többségében mérséklődtek a lakásárak.

Az Eurostat lakáspiaci árindexe a 2015. évi bázis 147 százalékát tette ki, az eurózónán belüli lakásárindex 144 százalék volt, mindkét mutató csökkent (1,5 százalék, illetve 1,7 százalék).

A legnagyobb visszaesés (6,5 százalék) Dániában következett be, ezt Németország követi 5,0 százalékos csökkenéssel. Jelentős drágulásról csupán Horvátország (4,7 százalék) és Románia (2,5 százalék) számolt be.

A visegrádi országok közül Szlovákiában kisebb mértékben (0,8 százalék), Csehországban a magyarországival egyező ütemben (2,2 százalék) csökkentek az árak. Ezzel szemben Lengyelországban 1,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak a harmadik negyedévhez képest.

Hol lakhatnak ma a milliárdosok Magyarországon? – Sorra vettük a legértékesebb eladó ingatlanokat

Nettó hatmilliárd forintos irányárral egy Andrássy út végi palota ma a legdrágábban kínált lakóingatlan Magyarországon, Lagzi Lajcsi mocsai kastélya pedig az ezüstérmes a lakáspiaci toplistán. A több milliárdot érő ingatlanok általában több évig vannak eladósorban, az eurósított irányárakkal pedig évről évre történelmi rekordokat írnak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.