A H2Offices első szakaszának építése 2020-ban kezdődött. A háromépületes komplexum első fázisát 2022-ben adta át a Skanska, és a sikeres értékesítést követően olyan bérlők költöztek az épületbe, mint például az Albemarle, a Cofidis, a Colonnade és az MBH Gondoskodás Egészségpénztár.
A második fázis irodahelyiségek, illetve egy mesterséges tó kiépítésével folytatódik. A H2Offices Budapest Váci úti irodafolyosójának szívében található. A komplexum egy nagy tömegközlekedési csomópont közvetlen közelében fekszik, és mindössze öt percre a városközponttól.
„Mi a Skanskánál fontosnak tartjuk a budapesti piacot, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy újabb jelentős mérföldkővel bővíthetjük a város irodaberuházásainak sorát” – mondta Aurelia Luca, a Skanska kereskedelmi fejlesztési üzletágának magyarországi és romániai ügyvezető alelnöke.
A második fázis elkészülésével egy időben a belső terek mellett egy közel 3600 négyzetméteres közpark is létrejön a jelenlegi udvar bővítésével.
Emellett teljesen megújul az Angyalföldi út kapcsolódó része is. Az első fázis építésénél megkezdett víziközmű-fejlesztés befejezését követően új járdával, megnövelt zöldfelületekkel és új parkolóhelyekkel adja vissza az utcaszakaszt a Skanska a helyi közösségnek.
A beruházó közlése szerint a második fázis kialakításánál fontos szempont a fenntartható irodaterek és a felelős energiafelhasználás biztosítása, valamint a bérlői jóllét támogatása. A Skanska az új épület kapcsán is több minősítés megszerzését tűzte ki célul: a LEED Platinum, a WELL Platinum és az Access4you Gold, valamint a WiredScore és a Smart Score minősítést.
Gigantikus beruházás: új városrész épül a magyar fővárosban – ilyen lesz a Déli Városkapu
Most fog csak igazán berobbanni a kereslet az új ingatlanok iránt. A Peter’s Consulting újabb gigantikus beruházást jelentett be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.