Karrier

A digitális jelenlét nem választás kérdése

Aki több mint háromnegyed óra alatt ér be a munkahelyére, az könnyebben vált. Az Y és a Z generáció a munkavállalók 70 százalékát teheti ki 2023-ban.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) nagy hangsúlyt fektetett tavaly a fővárosi vállalkozások működését nehezítő körülmények felkutatására és a megoldási lehetőségekre. Területenként nagyok az eltérések, hiszen más problémákkal szembesül egy VII. kerületi vállalkozás, mint egy csepeli, és más-más vállalkozói környezetben is dolgoznak. Ezt hűen tükrözi a teherszállítókra vonatkozó behajtási engedélyek problémaköre, hiszen ha csak egy utcával távolabb tud leparkolni a szállító, már egy másik kerületben, az jókora többletköltséggel járhat. Hasonlók a helyi iparűzési adók egyeztetését érintő kérdések is – emelte ki Zsabka Zsolt, a BKIK Ipari Tagozatának elnöke. Hozzátette: a helyi sajátosságok mellett a munkaerőhiány szinte minden esetben felvetődött.

Megfigyelhető tendencia, hogy ahová az alkalmazottak nem jutnak el 40-45 percen belül a tömegközlekedéssel, ott nagyobb a munkaerő fluktuációja.

Fotó: Shutterstock

A kamara az önkormányzatokkal közösen igyekszik fejleszteni a vállalkozói környezetet is, például felújított irodákat ad bérbe, és elindította a Bevásárló- és tematikus utcák programját, amely a helyi kereskedelmi környezet fejlesztése mellett az induló vállalkozásoknak nyújt információt a kiszemelt területeken működő vállalkozásokról, a lakosság méretéről és a vásárlóerőről. Azoknál a 15 fő alatti vállalkozásoknál, amelyek már legalább tíz éve a piacon vannak, sok esetben még nem váltak napi rutinná a digitális technológiák. A digitális felkészültség és az online jelenlét azonban már nem választás kérdése.

Indítottunk egy kutatást a munkavállalók generációváltásáról. 2023 környékén már a munkavállalók 70 százalékát teszi majd ki az Y és a Z generáció, akik már értik és megkövetelik a digitális világot, nem kell őket ilyen irányban képezni. Ugyanakkor a cégeknek fel kell készülniük arra, hogy biztosítsák a szükséges forrásokat és feltételeket számukra

– emelte ki Zsabka Zsolt. Hozzátette: sok esetben már ma is látens munkaerőhiányról beszélhetünk, vagyis részben azért nem találnak dolgozót az öt-tíz fős vállalkozások, mert nincsenek felkészülve a fiatalok fogadására.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja!

digitális jólét digitalizáció munkaerőpiac
Kapcsolódó cikkek