Kiskereskedelem

Újabb helyszíneken jelentett be házhozszállítást a Shell

A Shell világszinten már rendelkezik tapasztalattal a házhoz szállítás terén.

Június óta Budapesten és öt vidéki helyszínen érhető el a Shell új házhoz szállítási szolgáltatása, így összesen már tíz töltőállomás étel-ital kínálatából rendelhetünk kiszállítással.

A különböző ételeket – többek között szendvicseket, italokat, grillcsirkét, péksüteményeket és egyéb finomságokat – a NetPincér GO futárjai juttatják el otthonunkba – olvasható a Shell közleményében.

A Shell Hungary Zrt. egy budapesti töltőállomása 2019-ben – a hazai benzinkutak között elsőként – tesztjelleggel vezetett be étel-ital kiszállítást. A járvány ideje alatt a vállalat további négy budapesti és öt vidéki állomásra bővítette szolgáltatását, ez utóbbit öt különböző városban.

Fotó: Shell

„A járvány ideje alatt újabb töltőállomásaink bevonásával felgyorsítottuk a szolgáltatás bevezetését, hiszen számunkra is világossá vált, hogy ebben a rendkívüli helyzetben azzal segíthetjük vásárlóinkat, ha rendeléseiket biztonságosan ki is szállítjuk otthonukba vagy éppen munkahelyükre. Az ügyfelek körében egyre kedveltebb lett a szolgáltatás, és ez a népszerűség a mai napig töretlen. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a házhoz szállításban rejlő lehetőségeket még messze nem merítettük ki” – mondta Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Magyarországért és Szlovéniáért felelős kiskereskedelmi igazgatója.

A Shell világszinten már rendelkezik tapasztalattal a házhoz szállítás terén, hiszen a világ 15 országában, más-más partnerek bevonásával biztosítja a házhoz szállítást, így például Közép- és Kelet-Európában nemrég kezdte meg együttműködését az Uber Eats-szel a lengyel piacon.

A szolgáltatás egyik legfontosabb eleme a helyi igényekhez való alkalmazkodás – más és más vásárlói szokásokat kell figyelembe venni Kanadában, Brazíliában, az Egyesült Királyságban, Dél-Afrikában, Ománban, Szingapúrban vagy akár Malajziában. Kanadában a Beef Jerky, Malajziában a jégkrém, az Egyesült Királyságban a fehérbor, míg Magyarországon a grillcsirke a slágertermék.

 

NetPincér GO Shell
Kapcsolódó cikkek